M. Richárd: Sokszor vezettem már hasonló autót, de ilyennel még nem találkoztam

M.Richárdnak, a Dózsa Györgyi úti baleset egyik vádlottjának eredetileg áprilisban lett volna jelenése a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, de szívműtétje miatt július 5-ére halasztották a tárgyalását. A halálos közúti baleset gondatlan okozásával párhuzamosan azt az ügyét is tárgyalják, melyben a vád szerint M. Richárd és barátja bántalmaztak egy biciklist a körúton.

A tárgyalás elején a balesetben résztvevő M. Richárdot és a másik autót vezető N. Józsefet is meghallgatta a bíróság, akik adataikat és életkörülményeiket ismertették, majd beszéltek arról, hogyan élték meg a balesetet, hogyan emlékeznek vissza a két halálos áldozatot követelő 2017 májusi közúti tragédiára.

Nem fékezett, gázt adott

A tárgyalás elején M. Richárd ismertette anyagi körülményeit. Elmondta, hogy hamarosan ügyvezetője lesz egy cégnek, melyből havonta 200 ezer forint bevétele származik. Emellett autókereskedéssel foglalkozik, Németországból hozzák be az autókat és azokat adják lízingbe. Elmondása szerint ebből változó jövedelme van, akad olyan hónap, amikor semmi bevétele nincs a kereskedésből, máskor havi 600 ezer forintot is hazavisz. Családi állapotát firtató kérdésere azt válaszolta, hogy nőtlen, egy felnőtt fia van, akit anyagilag is támogat. Elmondta, hogy sem autó, sem lakás nincsen a tulajdonában. Beszélt mellékvese elégtelenségéről, szívelégtelenségéről és arról is, hogy kezén két ujját nem érzi idegpálya-probléma miatt. Betegségeire több fajta gyógyszert is szed.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Elmondta, hogy 21 éves korában szerzett vezetői engedélyt, 2016 áprilisában összegyűltek a büntetőpontjai, ezért fél évig nem vezethetett. A bírónő hozzátette, hogy M. Richárdnak korábban többször bevonták a jogosítványát és a férfi engedély nélkül is vezetett. A Dózsa György úti baleset napján a Flórián téren vette át a Mercedest, amely kiváló állapotban volt, ő pedig már komoly rutint szerzett hasonló autók vezetésében. Alkoholt és kábítószert elmondása szerint nem fogyasztott a baleset napján, vagyis a hétfői napon, de előző héten pénteken beült barátaival egy szórakozóhelyre, ahol alkoholt és drogot is fogyasztott.

Elmondta, hogy édesanyja halála nagyon megviselte, és a baráti beszélgetés során felmerült ez a téma is, ami miatt nagyon zaklatottá vált. Valaki megkínálta őt kábítószerrel, ő pedig elfogadta.

A baleset helyszínét jól ismerte, gyakran járt arra. Zöld jelzésre érkezett, elmondása szerint maximum 70-nel hajthatott, váratlanul érte, hogy a szürke autó sofőrje kihajtott elé. Először azt mondta, hogy amikor meglátta a szürke Citroënt, padlóféket nyomott, de később már azt állította, hogy gázt adott, ezért is emelkedhetett meg autójának a sebessége. Császár Gergely műszaki szakértő a bíróságon elmondta, hogy a három rendelkezésre álló kamerafelvétel alapján – melyeket a bíróságon bemutattak – a Mercedes sebessége jól meghatározható. A Mercedesnek nem volt féknyoma, de ez nem feltétlen jelenti azt, hogy fékezés nem történt. Az viszont biztos, hogy a kigyorsításánál 10 km/óránál többet nem gyorsulhatott a Mercedes. A szakértői vélemény szerint egyértelműen megállapítható, hogy M. Richárd körülbelül 125-140 km/órával ment.

Budapest, 2017. május 15.
Összeroncsolódott személyautók egy buszmegállóban a fõvárosi Dózsa György út és Kassák Lajos utca keresztezõdésében 2017. május 15-én. A két karambolozó autó egyike a buszmegállóba csapódott, egy ember meghalt, kettõ súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A balesetben összesen hatan sérültek meg, az egyik roncsból két embert kellett kivágniuk a tûzoltóknak.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Összeroncsolódott személyautók egy buszmegállóban a fővárosi Dózsa György út és Kassák Lajos utca kereszteződésében 2017. május 15-én. Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

M. Richárd elmondta, hogy az autó GPS-e 81 km/órát, illetve 41 km/órát mutatott az ütközés előtt. Ez viszont a szakértő szerint nem perdöntő, mivel a GPS rendszerek olykor csak percenként mérik a sebességet. M. Richárd megkérdezte Császár Gergely szakértőt, hogy amennyiben ő nem karambolozik, akkor a mögötte érkező autó elképzelhető, hogy összeütközik a Citroënnel? Császár Gergely szerint ez nem lehet megállapítani, de kizárni sem lehet.

A baleset után néhány perc kiesett M. Richárdnak, később fájdalmat érzett, majd látta, hogy valakit újraélesztettek.

Nem érzem magam felelősnek, szabályosan közlekedtem. Igaz, lehet, hogy kicsit túlléptem a sebességhatárt. De az én sebességem a szürke autó kanyarodását nem befolyásolta, a Citroën szabálytalanul kanyarodott ki elém

– mondta.

Azt még hozzátette, hogy sokszor vezetett már hasonló autót, de olyannal, amelyikben ekkora lóerő mellett ilyen könnyű a karosszéria, még nem találkozott. Az is szóba került, hogy a Mercedes csomagtartójában kábítószer-maradványokat mutattak ki a vizsgálatok. M. Richárd elmondta, hogy miután nemsokkal a baleset előtt vette át a kocsit, ő erről semmit nem tudott, egyébként pedig állítása szerint a baleset után is belekerülhetett az autó csomagtartójába a drog.

Fotó: Bielik István / 24.hu

N. József, a Citroën sofőrje is megjelent a tárgyaláson. A Fővárosi Vízművek technológiai vezetője elmondta, most várja felesége az első közös gyereküket. Kollégáival ment vissza egy külső helyszínről egy korábbi céges autóval, melyet megvásárolt. A szakértői vélemény szerint nem használt biztonsági övet, de N. József úgy emlékszik, hogy becsatolta magát. A balesetből semmire sem emlékszik, sőt a baleset előtti pillanatok is kiestek neki, de azt tudja, hogy a figyelmét nem vonta el semmi a vezetéstől. A szakértői vélemény szerint, ha N. József nem vágja le a kanyart, vagyis szabályosan fordul ki a kereszteződésből, akkor két másodperccel később érkezik a baleset helyszínére, vagyis elkerülhető lett volna a baleset. N. Józseffel kapcsolatban az is felmerült, hogy nyolc éve Sclerosis Multiplex-el (SC) diagnosztizálták. A betegsége úgy derült ki, hogy N. József elvesztette a látását, ezek után kezdett el az SC-re gyógyszert szedni, melyet a baleset napján is bevett.

A balesetet követően arra emlékszik, hogy kihúzzák az autóból. N. József komoly sérüléseket szenvedett, öt bordája eltört, az egyik átszúrta a tüdejét, négy napot töltött az intenzív osztályon. N. József elmondta, amennyiben a bíróság bűnösnek találja, elfogadja a döntést.

Ez nem városi sebesség volt

Varga Tibor igazságügyi orvosszakértő jelentése szerint M. Richárd vérvizsgálatából drogfogyasztásra nem lehetett következtetni, de vizeletéből a kokain bomlásterméke kimutatható volt. Ez azt jelenti, hogy a baleset előtti 24-72 órában M. Richárd fogyasztott kábítószert, de a vezetést hátrányosan befolyásoló anyag nem volt a szervezetében az ütközéskor.

M. Richárd állítja, hogy a baleset során 8 napon túl gyógyuló sérüléseket is elszenvedett, de az orvosszakértő szerint ennek csak az ellenkezője bizonyítható.

Felmerült egy hátcsigolya törése, de ezt később nem lehetett igazolni, a bokacsont sérülés pedig egy korábbi elváltozás. 8 napon túl gyógyuló sérülés nem állapítható meg, még akkor sem, ha a funkcionális gyógyulás tovább tart

– mondta Varga Tibor a bíróságon.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Bajzát Józsefet tanúként idézték be. Ő a Hősök tere irányából a Váci út felé haladt furgonjával a Dózsa György úton, úgy emlékszik közvetlen a Citroen mögött volt. Arra gondolt, hogy vagy neki megy szemből a Mercedes vagy a Citroënnek.

Tudtam rögtön, hogy nagy a baj. Viszonylag sok autó volt, és a Mercedes szemből vágódott ki. Arra nem emlékszem, hogy melyik sávból érkezett a Mercedes, de egy pillanatra gyorsítás hangját hallottam. A Mercedes bőven 100 km/óra felett ment. Régóta közlekedek autóval, ez nem városi sebesség volt. Soha nem mentem ilyen sebességgel városban, egy villanás volt az egész

– mondta.

Tóth Gábort is szemtanúként idézték be a bíróságra, aki elmondta, a Citroën lassan kanyarodott ki. Egy BMW-vel közlekedett 40-50 km/óra, a Váci úton látta először a BMW-t. Ő is úgy látta, hogy a Mercedes többel ment, mint 100 km/óra, de abban biztos, hogy M. Richárd zöld jelzésen haladt át. Tóth Gábor vallomásában azt állítja, hogy a Citroën sofőrje be volt kötve a baleset pillanatában.

A tárgyalás végén M. Richárd ügyvédje a bírónőt arra kérte, hogy rendelje el egy igazságügyi elmeorvos szakértő bevonását. Szeretné, ha kivizsgálnák, hogy védence a cselekmény idején volt e olyan tudatállapotban, ami a beszámíthatósági képességét korlátozta. Ezt szerinte mérlegelnie kell a bíróságnak.

A tárgyalás 2019 szeptember 19-én folytatódik.


Source: 24 teszt