Marad a sok napsütés, de több helyen akár eső is lehet

A következő bő másfél napban is sok napsütésre lehet számítani a fátyol- és gomolyfelhők mellett, keleten, északkeleten, illetve csütörtökön a Dunántúlon ugyanakkor időszakosan erőteljesebb lehet a felhőképződés – írja az MTI az Országos Meteorológiai szolgálatra hivatkozva.

Keleten, északkeleten ismétlődő jelleggel, bármely napszakban kialakulhatnak záporok, zivatarok, a Dunántúlon inkább estefelé, éjszaka, illetve holnap délután fordulhat elő eső, zápor, zivatar. Másutt csak elvétve valószínű csapadék. A nyugati, majd csütörtökön az északnyugati szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön olykor megerősödik. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű, keleten a magasabb, nyugaton az alacsonyabb értékekkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25 és 32 fok között alakul, hasonló területi eloszlásban.

Nyugat-Európában, elsősorban Franciaország és Németország fölött egy magassági hideg légörvény helyezkedik el, amely többfelé okozott esőt, záport, sőt heves zivatarokat is. Belgiumban helyenként az 50 millimétert is meghaladta a csapadék mennyisége, sőt Maastrichtból 95 milliméterről érkezett jelentés.

A Kelet-európai-síkságon örvénylő ciklon felhőzetéből is több helyen alakult ki csapadék, helyenként szintén jelentős mennyiségben.

A Kárpát-medencében és a Balkán-félszigeten fokozódott a hőség: néhol már 38, 39 fok is előfordult. Szintén melegebb lett az Ibériai-félsziget nagy részén.

A Kárpát-medence időjárását csütörtök estig az átvonuló hidegfront és a magasban hozzá kapcsolódó hidegörvény, valamint az előterében található nedves, labilis levegő együttesen alakítja.

The post Marad a sok napsütés, de több helyen akár eső is lehet first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt