Másfél év felfüggesztettet kapott a feleségét kocsiba tuszkoló és elrabló férfi

Jogerősen másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a baranyai férfit, aki feleségét, aki akarata ellenére is visszavitte a tőle elköltöző feleségét a közös lakásukba három és fél évvel ezelőtt.

A Pécsi Törvényszék tájékoztatása szerint az elkövető házassága 2017 elején romlott meg, a feleség ezért elköltözött tőle egy másik településen élő férfihoz. A férj ezután két gyermekével – köztük az ügy negyedrendű vádlottjával – egyedül maradt a közös családi házban. A férfi elhatározta, hogy feleségét – annak akarata ellenére is – hazaviszi, ezért két társával úgy döntött, hogy elrabolják kocsival, amikor az hajnalban busszal munkába megy.

A három férfi 2017 júniusában ment el a nőért. A férfi gyereke a karjánál fogva megragadta a megállónál álló nőt, majd belökte az autó hátsó ülésére, az ott ülő férfi pedig berántotta a feleségét a gépkocsiba. Ezután, a hangosan tiltakozó asszonnyal együtt mentek el a közös házhoz. A nő több sms-üzenetet küldött új élettársának azzal, hogy elrabolták, ezért a férfi a házhoz ment, és értesítette a rendőrséget.

Amikor a férfi a házhoz ért, és a nő ki akart hozzá menni, a férj nem engedte. A feleség végül öklével kitörte a bejárati ajtó üvegét, eközben az élettársa a gépkocsival nagy sebességgel az udvarra hajtott. Ekkor az őt figyelő elsőrendű és negyedrendű vádlott vasvillával, illetve vascsővel ütni kezdte az autót; a rendőrök ezt követően érkeztek meg a helyszínre.

A Komlói Járásbíróság tavaly februárban a családfőt társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése és társtettesként elkövetett rongálás miatt másfél év börtönre ítélte három év próbaidőre felfüggesztve. A másod- és harmadrendű vádlottat ugyanezen bűnök miatt ítélték el, előbbi egy év nyolc hónap börtönbüntetést kapott, utóbbit pedig többszörös visszaesőként egy év tíz hónapos büntetéssel sújtották.

A negyedrendű vádlottat egy évre próbára bocsátották rongálás miatt. A jogerős ítélet szerint a másod- és harmadrendű vádlottat társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése miatt mondták ki bűnösnek, míg a negyedrendű vádlottat társtettesként elkövetett rongálás miatt marasztalták el. Ezért a bíróság a másodrendű vádlottat egy év nyolc hónap börtönre, a harmadrendű vádlottat – mint többszörös visszaesőt – egy év börtönre ítélte, valamint a negyedrendű vádlottat egy évre próbára bocsátotta

The post Másfél év felfüggesztettet kapott a feleségét kocsiba tuszkoló és elrabló férfi first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt