Még nem tudni, hogyan számolnak el a napelemes elműsökkel

Szeptember 1-jétől az MVM Next veszi át az egyetemes áramszolgáltatást az ELMŰ-ÉMÁSZ szolgáltatási területén. A szolgáltatóváltással érintett, zömében lakossági ügyfelek augusztus 31-i dátummal végszámlát kapnak. Az ELMŰ-ÉMÁSZ arra kérte korábban ügyfeleit, hogy a minél pontosabb elszámolás érdekében augusztusban adják majd meg mérőállásukat.

Úgy tűnik azonban, hogy a szolgáltatóváltás kapcsán egy valamire nem gondoltak, arra, hogyan legyen az elszámolás a napelemeseknél. Nekik ugyanis ez egyáltalán nem mindegy, mondhatni zsebbevágó a kérdés.

Nem mindegy, hogy áprilissal, vagy augusztussal lesz az éves elszámolás

Olvasónk elműs, idén tavasszal szereltetett fel napelemes rendszert, április elsején üzemelték be neki, és jövő tavasszal, március 31-gyel lenne az éves elszámolása.

Csakhogy szeptember 1-gyel ő is átkerül az MVM-hez, és az eddigi híradások alapján azt feltételezi, hogy elszámolják az eddigi áramfogyasztását/termelését, augusztus 31-gyel bezárólag. Ha igen, akkor számára ez azt jelenti, hogy

  • a jó napos hónapok túltermelése miatti többletáramot töredékáron fogják neki elszámolni, kifizetni.

Vagyis alig nyer rajta, mert mint korábban írtuk, évről-évre kevesebbet ér a napelemmel pluszban termelt áram, az erre kifizethető energiadíj ugyanis folyamatosan csökkent.

Az kérdés, hogy olvasóbknak ezután mindig augusztus 31-gyel lesz-e az éves elszámolás, vagy marad-e az eredeti, március végi dátum. Mert

  • ha lesz egy újabb köztes elszámolás, szeptember és április között, akkor azzal megint veszít, mert ősszel, télen, tavasszal jó eséllyel kevesebbet fog termelni a napeleme, mint nyáron, így ráfizetéssel végződhet ez a hét hónap is.
  • Jóval kevesebbet tud így a napelemből profitálni az első évben, mintha csak egy elszámolása lenne, benne tavaszi, nyári, őszi és téli hónapokkal.

Ekkor jó esetben (ha megfelelően lőtték be a napelemszám-szükségletet) nullára futhat ki a villanyszámlája. A következő évben persze már helyre rázódnak a dolgok – igaz, ez őt most nem vigasztalja. Mivel ez az első napelemes évük, így becslése sincs mennyit bukhat azon, ha két köztes elszámolása lesz, egy augusztus 31-gyel, egy pedig március 31-gyel. Kérdés, valóban így lesz-e.

A kiserőművesek elszámolásáról még egyeztetnek

Nos, úgy tűnik, egyelőre nincs válasz olvasónk, és a többi érintett napelemes, kiserőműves kérdésére, hogy hogyan fognak velük elszámolni. Az Elmű ugyanis megkeresésünkre azt írta, hogy „a háztartási méretű kiserőművel rendelkező ügyfelek elszámolásával kapcsolatosan jelenleg is zajlanak az egyeztetések az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt. és az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. között. A két vállalatcsoport közösen keresi azt a lehetséges megoldást, amely lehetőséget ad arra, hogy eltérjenek a jelenleg szigorúan szabályozott folyamatoktól”. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem részletezték, csak türelmet kértek az érintettektől.

Egy biztos, a végszámla elkészítése 2021. augusztus 31-i zárási dátummal jogszabályban előírt kötelezettségük, így ezt a napelemes elszámolásról szóló egyeztetéstől függetlenül minden ügyfél meg fogja kapni. Aki tehát napelemes, és nem pont augusztus 31-gyel szokott lenni az éves elszámolása, az megkapja ezt a köztes elszámolásról szóló végszámlát. Hogy utána lesz-e korrekció, és ha igen, hogyan, mikor, milyen feltételekkel, azt hiába próbáltuk feszegetni az Elműnél, választ nem kaptunk. Az MVM pedig egyáltalán nem reagált megkeresésünkre.

Ezt kell tudni a szolgáltatóváltásról

Az ELMŰ-ÉMÁSZ a számlalevél mellé küldött tájékoztatóban avatta be ügyfeleit a szolgáltatóváltással kapcsolatos tudnivalókba, illetve lehetőség szerint e-mailt is küldött. A változás velejárója, hogy a jelenlegi számlázási és nyilvántartási rendszert pénzügyileg és számvitelileg le kell zárniuk –  emiatt készített az ELMŰ-ÉMÁSZ minden ügyfélnek 2021. augusztus 31-i zárási dátummal végszámlát. Ez várhatóan szeptemberben fog megérkezni. A lehető legpontosabb elszámolás biztosítása érdekében korábban arra kérték az ügyfeleket – függetlenül attól, hogy havonta diktálták korábban a mérőóra állását vagy átalányt fizettek –, hogy augusztus 1. és 28. között olvassák le és adják meg mérőállásukat az ELMŰ-ÉMÁSZ telefonos vagy online ügyfélszolgálatán, illetve az EnergiApp mobilapplikációban.

Ha valaki nem adta le az aktuális mérőállást, akkor – a jogszabály által biztosított lehetőséggel élve – az utoljára leolvasott, vagy korábban diktált mérőállás alapján, illetve a fogyasztási szokásoknak megfelelően, szolgáltatói becsléssel határozták meg a végszámla összegét. Hasonló az eljárás a háztartási méretű kiserőművet (köztük a napelemes rendszert) használó ügyfeleknél is, azzal, hogy az átálláskor a becsült mérőállás megállapítása alapesetben az előző tényfogyasztások alapján történik.

A júliusban kiadott tájékoztatás teljes egészében itt érhető el.

The post Még nem tudni, hogyan számolnak el a napelemes elműsökkel first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt