Meghalt egy ember háztűzben Hosszúpályiban

Meghalt egy ember, miután kigyulladt egy kilencven négyzetméteres családi ház a Hajdú-Bihar megyei Hosszúpályiban, a Rózsa utcában. A ház egyik szobájában az ágy, a mellette lévő szekrény, az asztal és a falikárpit égett.

A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a füsttel teli épületből két rendőr hozott ki egy embert, akit átadtak a mentőszolgálat munkatársainak, ők azonban már csak a halált beálltát tudták megállapítani. A fél 11 körül keletkezett tűzhöz a debreceni hivatásos és a létavértesi önkormányzati tűzoltók vonultak ki két járművel. Az egységek eloltották a tüzet. A katasztrófavédelem a tűz okának feltárása érdekében tűzvizsgálati eljárást indított.

Idén már 736 lakástűz keletkezett, ezek során 52 ember sérült meg, többségük füstmérgezést szenvedett, 9 emberen pedig már nem lehetett segíteni. Hajdú-Bihar megyében idén ez a harmadik tragikus kimenetelű lakástűz.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a legtöbb tűzeset nyílt láng használata vagy elektromos hiba miatt következik be. Gyakran a fűtőeszköz, a kémény rossz állapota, a dohányzás, vagy a főzés vezet lakástűzhöz. A katasztrófavédelem hangsúlyozta, hogy plafonra szerelt füstérzékelővel a halálesetek, füstmérgezések megelőzhetők lennének, a keletkezett kár mértéke pedig minimalizálható lenne.

The post Meghalt egy ember háztűzben Hosszúpályiban first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt