Meghalt Gyekiczki András

Gyekiczki András halálhírét a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Maszihisz) jelentette be.

A szociológus, jogász 1958-ban Celldömölkön született, de az első pár év kivételével élete első húsz évét Pápán töltötte. 1978-ban vették fel az egyetemre. Ő is egyike volt azoknak, akiknek a karrierje a Bibó Szakkollégium hőskorszakában kezdődött. Az alapító Kéri László, majd Stumpf István után ő lett a Bibó Szakkollégium igazgatója. 

Gyekiczki András 1990-ig, a szakkollégium igazgatójaként a Fidesz akkori vezetőivel szoros kapcsolatban állt, de szakértőként a másik liberális pártban, az SZDSZ-ben kezdett tevékenykedni.

1994-98 között Kuncze Gábor belügyminiszter kabinetfőnöke volt, de dolgozott Demszky Gábor mellett is.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tavaly a Magyarországi Zsidóságért díjat adományozta Gyekiczky Andrásnak a pápai zsinagóga „Elfeledett szomszédaink” című kiállításért.

Vasszorgalommal végzett kutatása feltárta és összegyűjtötte mindazt, ami az 1944 előtt Pápán élt zsidó családok emlékezetéből megmaradt. A kutatási anyagot 2012-ben a romos pápai zsinagógában mutatta be Rajk László látványterveivel.
Élete utolsó munkája a megújuló Rumbach utcai zsinagóga állandó kiállításának rendezése volt.

Gyökértelen faként élt, amíg nem látta ezt a katartikus kiállítást

Pápán van egy tárlat, amit minél több embernek látnia kéne. Csakhogy a kiállítást valamiért úgy tálalták, hogy arról alig lehet tudomást szerezni. Olyan, mintha el akarnák dugni azt, amire büszkének kéne lenni. Alig érthető történet ez, elmentünk hát megnézni.


Source: 24 teszt