Meghalt Peter Munk kanadai-magyar milliárdos

Kilencven éves korában elhunyt Peter Munk magyar-kanadai üzletember – írja az Index.

Budapesten született, de karrierjét Kanadában alapozta meg. Legnagyobb dobása a Barrick Gold Corporation volt. A nyolcvanas évek elején az olajiparban látott fantáziát, de egy hirtelen ötlettől vezérelve váltott, és az arany kitermelésére összpontosított. Fokozatos fejlődéssel elérte, hogy a Barrick Gold a világ legnagyobb aranybányászati cégévé lépett elő, ma már évi kilenc milliárd dolláros forgalommal.

Édesapja 1944-ben döntötte el, hogy családjával elmenekül a náci megszállás elől. Svájcba kerültek, majd az apa 21 éves korában Kanadában élő nagybátyjához küldte Munk Pétert. Először karácsonyfát árult, dohányt szüretelt, kerti munkákat vállalt, majd 1952-ben lediplomázott a Torontói Egyetemen.

A nagybátyjától kapott háromezer dollárból létrehozott egy skandináv bútorokat importáló céget, majd megalapította Clairtone nevű vállalatát, amely magas minőségű hangtechnikai eszközöket gyártott. Egy évtized szárnyalás után a cég elbukott, ekkor sokan elfordultak tőle, de bizonyítani akart, és az ingatlanpiacon próbált szerencsét. A Fidzsi-szigeteken hatalmas üdülőterületet fejlesztett, Egyiptomban is próbálkozott, de a kormánnyal kötött szerződést Anwar Szadat elnök felbontotta. Ezután sokáig pereskedett nemzetközi bíróságon Egyiptommal.

1981-ben százmillió dollárral szállt ki Southern Pacific Properties nevű turisztikai cégéből, ebből alapította a Barrick Petroleum nevű olajfúró cégét. A magyar befektetési lehetőségeket már a rendszerváltás előtt figyelte, torontói barátjával, Andrew Sarlóssal, Mark Palmer volt budapesti amerikai nagykövettel és Demján Sándorral létrehozta a Central European Development Corporationt. Beszállt az Általános Értékforgalmi Bankba, részt vett a Westend és a Szabadság téri Bankcenter létrehozásában. 2015-ig benne volt a Trigránit-cégcsoportban.

Vagyonának jelentős részét jótékonykodásra fordította, Kanada legismertebb filantrópjává lépett elő.


Source: 24 teszt