Megint emelkedik az új fertőzöttek száma Izraelben

Izraelben ismét emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma, az R fertőzési együttható 1-re emelkedett, jelentette a Maariv című újság hírportálja pénteken.

Az egészségügyi minisztérium csütörtökön mért és pénteken közzé tett adatai szerint folytatódik a koronavírus-járvány utóbbi két hétben tapasztalt emelkedő tendenciája, és 1-re emelkedett az R fertőzési együttható, amely szeptember közepétől októbér végéig 0,74 körül állt.

Ez azt jelenti, hogy míg korábban, a negyedik hullám szeptember-októberi visszaszorulásának idején 100 vírushordozó csak mintegy 74 másik embert fertőzött meg, és fokozatosan visszaszorult a járvány, ez a mutató egy hónapja lassan, de folyamatosan emelkedik. Jelenleg 100 fertőzött már 100 embernek adja át a koronavírust, írja az MTI.

Ha tovább folytatódik ez a folyamat, akkor az R egy fölé emelkedik, és tovább növekszik az új fertőzöttek száma, noha az augusztusban indított harmadik oltási kampány sikere nyomán az országban a járvány negyedik, delta variáns okozta hulláma több hétre jelentősen visszaszorult.

Csütörtökön 467 új vírushordozót azonosítottak mintegy hetvenezer teszt elvégzésével. A pozitív esetek aránya a tesztelésnél 1,71 százalékos volt, noha a negyedik hullám csúcsán, szeptember elején még a 8 százalékot is meghaladta ez a mutató.

A súlyos betegek száma csütörtökön 126 volt, közülük 87-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány megjelenése óta a mintegy 9,4 millió lakosú országban 1 339 531 fertőzöttet regisztrálták a hatóságok.

Jelenleg Izraelben 5215 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, és 173-an vannak közülük kórházban. Tavaly december vége óta 6 263 415 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) oltottak már be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával, ez az ország lakosságának 67,35 százaléka.

Augusztusban a védettség növelésére, a delta hullám megfékezésére újabb, harmadik oltási kampányt indítottak azok számára, akik legalább öt hónappal korábban megkapták már a második oltást. A kampány nyomán eddig 4 038 711-en vették fel a harmadik adag vakcinát, ami a lakosság 43,43 százalékát jelenti.

The post Megint emelkedik az új fertőzöttek száma Izraelben first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt