Megölte egyéves gyerekét egy anyuka, miután heroint dörzsölt az ínyére, hogy jobban aludjon

Gyermek veszélyeztetése vádjával indítottak eljárást egy amerikai nő ellen, aki a vád szerint véletlenül megölte egyéves kislányát, miután heroint dörzsölt a gyerek ínyére, hogy jól tudjon aludni – írta a Bangor Daily News című amerikai lap. A nőt kedden tartóztatták le, majdnem egy évvel a kislány halála után.

A Bangor városában élő 33 éves Kimberly Nelligan tavaly október 10-én riasztotta a mentőket, miután észrevette, hogy lánya nem lélegzik. A kiérkező mentők a gyereket már holtan találták.

A bíróságra benyújtott iratok szerint az anyuka a rendőröknek beismerte, hogy heti egy alkalommal heroint használt a kislánya halála előtt két hónapban. A gyerek apja pedig közölte, hogy legalább 15 alkalommal látta, hogy a nő maradék heroint dörzsöl a gyerek ínyére.

A férfi elmondása szerint a kislány nehezen aludt, és ezzel a módszerrel segített neki aludni. A nő azt mondta neki, két idősebb gyerekénél is ezt csinálta, amikor babakorban voltak.

A gyereken elvégzett vizsgálatok szerint a kislány halálát fentanil mérgezés okozta, és a szer a száján át jutott a szervezetébe. A szintetikus opioid eredetileg rákbetegeknek felírt fájdalomcsillapító, de illegális használata is elterjedt, és gyakran heroint is felütnek vele, amiről a használók általában nem tudnak – írta a Daily News.

Megállíthatatlanul pusztít a heroinnál százszor halálosabb kábítószer

Drogfüggővé tettek egy nemzetet, majd a dílerek karmai közé lökték.

A nő szerdai bírósági meghallgatásán ártatlannak vallotta magát ez ellene felhozott két vádakban. Az anyukát a gyermek veszélyeztetése mellett drogbirtoklással vádolják. Az ügyészség közölte, elképzelhető, hogy később újabb vádakat emelnek ellene.

A kiemelt képen Kimberly Nelligan, a letartóztatás után. Fotó: Penobscot County Jail 


Source: 24 teszt