Megpróbálták ellopni Kosztolányi Dezső szabadkai mellszobrát

Eddig ismeretlen tettesek szombatra virradóra megpróbálták ellopni Kosztolányi Dezső mellszobrát Szabadkán – közölte a helyi Pannon RTV-re hivatkozva az MTI. Az emlékművet nem tudták eltulajdonítani, és nem is sérült meg, csupán a mellszobrot tartó csavarokat lazították ki. A helyi műemlékvédelmi intézet munkatársai a szobrot biztonsági okokból eltávolították a talapzatról, és új tartócsavarokkal helyezik majd vissza a helyére. Almási Gábor szobrászművész alkotása 1985 óta azon szabadkai gimnázium mellett áll, ahol az író édesapja, Kosztolányi Árpád is tanított.

A szoborlopási kísérlet hírére a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) közleményben adott hangot felháborodásának. A legnagyobb délvidéki magyar párt szerint a mellszobrot színesfémtolvajok próbálták meg eltulajdonítani, tettüket anyagi haszonszerzés motiválta, tehát nem magyarellenes cselekedetről van szó. A VMSZ emellett felszólította a rendőrséget, hogy mihamarabb kerítse kézre a bűncselekmény elkövetőit. Közölte azt is, hogy az országos méreteket öltő szoborlopások miatt kezdeményezik a szobrok kamerával és riasztóval történő biztosítását.

Kiemelt kép: Köztérkép/Szórád Péter


Source: 24 teszt