Mégsem káros a sok képernyő előtt töltött idő

Eddig az volt az általános álláspont, hogy egészségtelen a gyereknek, ha lefekvés előtt fél-egy órával még képernyőt néz, hiszen mentális problémákat okozhat – egy friss kutatás most ezt cáfolta meg. Az Oxfordi Egyetem kutatói korábban elkészült felméréseket elemeztek ki, és kijelentették: egyáltalán nincs összefüggés a mentális egészség és a különböző képernyők előtt töltött idő között,

még akkor sem, ha a gyerek közvetlenül lefekvés előtt ül le tévézni vagy játszani.

A Pszichológiai Tudományok Szövetsége tudományos folyóiratában, a Psychological Science-ban megjelent tanulmány elárulja, hogy a kutatók összesen több mint 17 ezer tinédzser szokásait vizsgálták meg, méghozzá a britektől, írektől, és az Egyesült Államokból. A kutatás korábban elvégzett kérdőívekre épült, és kimutatta, hogy még akkor sem jelent mentális egészségbeli romlást a tévézés, laptopozás, telefonozás vagy az online játék, ha közvetlenül lefekvés előtt csinálja a gyerek.

A kutatók kijelentették, hogy a korábbi, erre készült kutatások ferdíthettek egy kicsit, ez azonban a lehető legobjektívebben vizsgálja meg a helyzetet. A kutatások között, amelyek alapján ez az összefogó tanulmány készült, mind saját bevalláson alapuló, mind objektíven mért változatok helyet kaptak.

Multicultural friends group using smartphone with coffee at university college break - People hands addicted by mobile smart phone - Technology concept with connected trendy millennials - Filter image
Fotó: Thinkstock

Az Oxfordi Egyetem kutatói azt is megállapították, hogy a képernyő előtt töltött idő sem számít a gyerekek mentális egészsége szempontjából. Teljesen mindegy, hogy a lurkó fél órát, két órát, vagy esetleg négy órát tölt a tévé vagy a laptop előtt, és az se, hogy egész nap nyomkodja a telefonját, legalább is nem ez az, ami mentális problémákat okozhat. Az már más kérdés, hogy a gyerek mit néz a tévében, milyen játékkal játszik, vagy mit nyomkod a telefonján, vagy hogy a sok képernyő előtt töltött idő mennyi alvástól fosztja meg.

A kutatás abban is segített, hogy a megvizsgált fiatalokról egy összetett képet alkossanak a pszichoszociális viselkedések, depresszió, magabiztosság és önbecsülés, valamint az általános hangulat alapján.