Megsemmisült egy amerikai műhold

Darabjaira hullott egy régi amerikai időjárási műhold, melynek missziója nyolc éve ért véget – írja a Live Science. A Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) NOAA-17 műholdját 2002-ben bocsátották fel, küldetését 2013-ban zárták le.

Az űreszköz március 10-én kezdett el szétesni, a folyamat során legalább 16 új űrszemét keletkezett.

A NOAA szerint a törmelékek egyelőre nem jelentenek fenyegetést a Nemzetközi Űrállomásra vagy bármelyik másik kritikus űreszközre.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi állt a NOAA-17 megsemmisülésének hátterében.

Frank Lee / Getty Images

A NOAA-17 a NOAA azon műholdjai közé tartozott, amelyek folyamatosan a földi időjárást figyelik. Az űreszköz a pólusok mentén keringett 800 kilométeres magasságban. Bár misszióját eredetileg háromévesre tervezték, közel 11 éven át működött. 2013 áprilisában műszerhibák miatt vetettek véget a NOAA-17 küldetésének, akkor a földi irányítás több olyan lépést is tett, mellyel csökkenteni tudták annak esélyét, hogy a műhold megzavarhasson más űreszközöket.

A közelmúltban egyébként egy másik meteorológiai műhold, a kínai Junhaj 1-02 is széthullott. A szerkezetet 2019 szeptemberében bocsátották fel, az űreszköz minimum 21 darabra esett szét.

The post Megsemmisült egy amerikai műhold first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt