Megtagadta a vallomást a 21 évvel ezelőtti kecskeméti szurkálással gyanúsított férfi

Emberölés kísérlete miatt indítványozta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség annak a 36 éves K. Istvánnak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy 21 évvel ezelőtt megkéselt egy nőt Kecskeméten, a Halasi úton.

 Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfi nem tett vallomást az ügyben.

police.hu

A gyanúsítás szerint a férfi 2001.április 11-én este egy kecskeméti társasháznál lévő hulladékgyűjtő konténernél, ölési szándékkal többször is megszúrta egy nő mellkasát és a nyakát is a magával vitt késsel. A megkéselt nő kiabálni kezdett, mire járókelők siettek a segítségére. A támadónak ekkor sikerült elmenekülnie. A nő a szúrások miatt részben életveszélyes sérüléseket szenvedett, de szerencsére nem halt meg.

A megyei nyomozók több mint húsz év után, tegnap elfogták és őrizetbe vették a késelő férfit. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt kérte a bíróságtól férfi letartóztatását. Erről holnap döntenek.

The post Megtagadta a vallomást a 21 évvel ezelőtti kecskeméti szurkálással gyanúsított férfi first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt