Megújul a magyaros szecesszió zsenije, Lechner Ödön által tervezett Sipeki-villa

Az uniós közbeszerzési adatok szerint 1,94 milliárd forintból valósul meg a magyar szecessziós villák egyik legszebbje, az 1905-ben született Sipeki-villa, aminek kandallói, lépcsői, külső homlokzatának műkő elemei, illetve díszbádogos műtárgyai kapják vissza a régi arcukat, míg a fa nyílászárókat újragyártják – derül ki a Magyar Építők cikkéből.

Az oldal két, jól hangzó számmal is érzékelteti a munka nagyságát: eszerint 2720 négyzetméternyi vakolat újul meg, 1610 négyzetméteren betonmunkákat végeznek, mintegy ezer négyzetméteren pedig parkettáznak majd amellett, hogy többek közt a hűtési és fűtési rendszert, illetve a vezetékhálózatot is modernizálják. A Magyar Építők arról is beszámol, hogy a Prim Építő Kft. és az Épkar Zrt. konzorciuma által végzett munkálatok során egy 1973-ban emelt toldaléképület is eltűnik, aminek a helyén egy új, modern bővítmény születik.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) otthonaként szolgáló Hermina út 47. megrendelője Dr. Sipeki Balás Béla (1863-1944) volt, aki Zala megye főispánjaként ért a pályája csúcsára, majd a két világháború között az elesetteket és a legszegényebbeket segítő társadalmi intézmények segítőjeként, illetve a vakok egyesületének világi elnökeként öregbítette hírnevét.

Kovács Dániel / Wikimedia Commons

Az egykor a házban, illetve az egykor hozzá tartozó, fákkal teli kertben rendezett kulturális eseményein a kor legismertebb művészei mellett vezető politikusok – köztük Horthy Miklós kormányzó – is feltűnt.

Az építtető, illetve felesége, Degen Eugénia (1869-1944) halála után a villa jó része – a férfi végrendeletének köszönhetően – a Vakok Szövetségének tulajdonába került, akik 1947-ben egyedüli tulajdonosokká váltak, és azóta is egyedül ők használják az 1973-ban új szárnnyal bővített épületet.

A homlokzatfelújítást a bővítés éve óta nem látott, 2015-ben részben rendbe tett – a hall bronz csillárja, falfestése, illetve a lépcsőház festett díszeit állították ekkor helyre – épület csodás külső és belső részleteiről további fotók itt találhatók.

The post Megújul a magyaros szecesszió zsenije, Lechner Ödön által tervezett Sipeki-villa first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt