Megvan a járvány első áldozata, aki újrafertőződés után halt meg koronavírusban

Egy holland nő a Covid-19 járvány első olyan áldozata a világon, aki bizonyítottan újrafertőződött a vírussal, írja a Metro.

A cikk szerint a 89 éves beteg három héttel azt követően hunyt el, hogy másodszor is megfertőződött.

Halála előtt kemoterápiás kezelést kapott, mert egy ritka daganatos megbetegedésben, Waldenström-féle makroglobilinémiában szenvedett.

A nőt az év korábbi szakaszában intenzív osztályra kellett szállítani, mert magas láza volt és erősen köhögött. Ekkor pozitív lett a koronavírus-tesztje, de öt nappal később kiengedték a kórházból, mert javult az állapota.

Egyedül a krónikus fáradtság maradt nála meg tünetként, de két hónappal később az orvosok döntésének értelmében folytathatta a kemoterápiás kezelést.

Két nappal azután, hogy újrakezdték a gyógyítását, ismét belázasodott és légzési nehézségei voltak. Újra letesztelték koronavírusra, ami megint pozitív lett.

A nyolcadik napon az állapota rohamosan romlani kezdett, és két héttel később meghalt.

Az Oxford University kutatói által közölt esettel kapcsolatban a tudósok felhívták rá a figyelmet, hogy a második fertőzés már súlyosabb volt, mint az első.

Mostanáig egyetlen olyan esetről sem lehetett tudni, hogy valaki újrafertőződést követően hunyt volna el a betegségben.

Koronavírus: Európában is vannak, akik újrafertőződtek

Jól mutatják az esetek, hogy nem érdemes nyájimmunitásra várni.

Kiemelt kép: Michal Cizek / AFP


Source: 24 teszt