Menczer Tamás: Vágó István ma már nem több, mint egy sértődött gyurcsányista

Személyes érintettség okán egyszer és utoljára írt Vágó Istvánról Facebook-oldalán Menczer Tamás.

A Külkereskedelmi és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfői posztjában közölte, kollégái nézik, hogy Vágó István hányszor írja le, szerinte ő csak egy bukott sportriporter.

Pörög a számláló. Természetesen nyilvánvaló, hogy kettőnk közül ő volt a sokkal jelentősebb televíziós személyiség. Éppen ezért akár lehetne elegáns is. Ráadásul szokás őt nagytudásúnak is mondani, és erre a jelzőre minden bizonnyal rá is szolgált, hiszen széles ismeretanyaggal rendelkezik. De Vágó István nem elegáns. Vágó István ma már nem több, mint egy sértődött gyurcsányista

– fogalmazott Menczer.

Úgy folytatta, azért sértődött, mert azon balliberális tévések közé tartozik, akik meg voltak győződve arról, hogy nélkülük nincs magyar televíziózás.

Aztán meg kiderült, hogy de. Van

– írta.

Menczer szerint Vágó sértődött azért is, mert a főnökét, „ezt a zsenit, ezt a váteszt, ezt a páratlan politikai gondolkodót”, Gyurcsány Ferencet, a magyar emberek – kellő bölcsességről tanúbizonyságot téve – már hosszú ideje nem engedik a kormányzás közelébe.

De Vágó István is magyar állampolgár, és fentiektől függetlenül én azért dolgozom, hogy neki is jusson vakcina – olyan, amilyet szeretne. A kormány azért dolgozik, hogy mindenkinek jusson vakcina, a bennünket ócsároló és az oltásba vetett bizalmat aláásni szándékozó baloldali politikusoknak is. Jusson nekik is! Remélem, hogy ez a poszt Vágó Istvánt jó egészségben találja, és még sokszor leírhatja, hogy szerinte én egy bukott sportriporter vagyok

– zárta a bejegyzést.

The post Menczer Tamás: Vágó István ma már nem több, mint egy sértődött gyurcsányista first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt