Mészáros Lőrincék adakoztak a vízimentőknek

A Facebookon gyűjtött adományokat a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, miután a Red Bull Air Race megszűnése miatt lehetőségük nyílt hozzájutni két mentőhajónak alkalmas vízi járműhöz 16 millió forintért. 48 óra alatt négymillió forint adomány gyűlt össze, majd a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global Nyrt. és a Hunguest Hotel Zrt. jelezte: kipótolják az összeget.

A hvg.hu-n idézett közlemény szerint „a balatoni és magyarországi turizmus egyik legnagyobb szereplőjeként” kötelességüknek érezték, hogy a felhívásról értesülve kiegészítsék az összegyűlt pénzt. A megvásárolt hajókat a jövő héten már be is mutatják a nyilvánosságnak.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata számára a két hajó megvásárlása alkalmi lehetőség volt, egyébként nem tervezték volna a flotta bővítését. A hét méter hosszú, kétszáz lóerős motorral felszerelt járművek viszont tökéletesen illeszkednek a vízi sürgősségi betegellátó és vízimentő rendszerbe: bármilyen időjárási körülmények közt bevethetők, könnyen manőverezhetők, és egyszerre 6-8 személy kimentésére is alkalmasak.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egyesületként jött létre 1999 őszén, megalakulásuk óta mintegy háromezer embert mentettek ki a vízből.

Ez idáig 852’200.- Ft felajánlás érkezett.Szuper köszönet, sok kicsi sokra megy, várjuk a további felajánlásokat!

Közzétette: VMSZ – Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE – 2019. július 16., kedd


Source: 24 teszt