Mészáros Lőrincék félmilliárdot kerestek a paksi távhő-biznisszel

Közel félmilliárdos nyereséget realizálhattak tavaly Mészárős Lőrincék a paksi távhő-bizniszen – írja az mfor.hu a friss cégadatokra hivatkozva.

A város távhő-üzemeltetéséért is felelős Duna Center Therm Üzemeltető Kft. tavaly az előző évinél 61 százalékkal magasabb árbevételt könyvelhetett el a cég eredménybeszámolója szerint. A 2019 márciusában Mészáros Lőrinc érdekeltségébe, a V-Híd Vagyonkezelő Kft. tulajdonába kerülő cég az előző évi 83,4 millió forint után tavaly már 487 milliós nyereséget termelt.

A 2018-as 1,8 milliárd forint után ráadásul tavaly – az a felcsúti milliárdos érkezése után – már 2,97 milliárd folyt be a kasszába. Az azonban, hogy ez a növekedés minek köszönhető, nem derül ki a cég rendkívül szűkszavúra vett kiegészítő mellékletéből. Ugyanakkor D.C. Therm Kft. évek óta rendszeres bedolgozója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek is. Tavaly például egyetlen nap alatt majdnem félmilliárd forint értékű munkát nyertek el a Zrt.-től közbeszerzési eljárás során.

A cikk hangsúlyozza:

a 2018-as 75,2 millió forint után a társaságnál 469,1 millió forint tiszta nyereség maradt a tevékenység után. A taggyűlési jegyzőkönyv tanúsága szerint a relatív új tulajdonosok, Mészáros Lőrincék nem voltak szégyenlősek és a teljes nyereséget kifizették maguknak osztalékként.


Source: 24 teszt