Milliárdos lett a MOL Vidi FC

Az UEFA közzétette a klubok 2018/19-es idényben szerzett eddig BL-, illetve EL-bevételeit. A listán előkelő helyen szerepel az Európa Liga-főtáblás MOL Vidi is.

A magyar bajnok a

  • a BL-playoff-ért 1.14 millió eurót kapott.
  • a rájátszásban pedig 5 millió euró járt a részvételért.
  • Az Európa Liga csoportkörébe jutás 2.92 millió eurót ért.
  • A csoportmeccsek során 1,140 millió euró bevételt jelentett a PAOK elleni két győzelem,
  • míg a Chelsea elleni döntetlenért 190 ezer euró érkezik.

A MOL Vidi egészen pontos az UEFA kimutatása szerint 10 527 150 eurót keresett, ami nagyságrendileg 3,5 milliárd forint.

Ha ehhez az összeghez hozzáadjuk a jegy és egyéb „apróbb” bevételeket, úgy cirka 4 milliárd forintról beszélünk BL-, EL bevételi oldalon.

Azt nem állítjuk, hogy ezzel a MOL Vidi a júniustól decemberig tartó menetelésével megkereste az egy éves teljes költségvetését, amit nagyságrendileg 15 millió euróra (4,875 milliárd forint) becsülnek, de a szponzori és bajnoki bevételekkel egészen biztosan vastagon nyereséges évet zár a klub. Mindez követendő példa lenne legalább a Fradi számára is évről évre.


Source: 24 teszt