Minifalut épített a fotós a tüneményes egérkéknek

Simon Dell egy napon arra lett figyelmes, hogy egy egérke költözött az udvarába. Az ember ennek alapvetően nem szokott örülni, nem úgy mint ő, aki természetfotósként rögtön meglátta a lehetőséget az új lakóban, és ahelyett, hogy csapdákat állított volna, helyette egy miniatűr falucskák épített neki. Először csak az egyik rágcsálóval találkozott fűnyírás közben, majd szép lassan, némi csemege hívogatására előmászott egy társa is: őket nevezte el Gregnek és Mildrednek, akiknek már saját Facebook-oldaluk is van, ugyanis azzal hálálták meg Simon gondoskodását, hogy cukin pózolnak a kamerába.

Nagyobb szerencséjük nem is lehetne, hiszen Dell nem csak eteti őket, de még dróttal is körbekerítette magasan a lakhelyet, ahol az egyre puhosabbra hízó cukiságok védve vannak a macskák elől, a lakhelyüket pedig szénával bélelte ki, hogy a tél ne legyen olyan zord számukra.

Greg és Mildred oldalán egyébként naptárat is tudunk vásárolni, itt van pár remek fotó róluk:

Fotó: Simon Dell
Fotó: Simon Dell
Fotó: Simon Dell
Fotó: Simon Dell
Fotó: Simon Dell
Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei


Source: 24 teszt