Moszkvának nem tetszik, hogy Washington és Kijev barátkozik

Sajnálatos, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna azzal a szándékkal akarja kiépíteni baráti kapcsolatait, hogy szembeszálljon Oroszországgal – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön Vlagyivosztokban újságíróknak.

Peszkov így kommentálta, hogy a Moszkvával fennálló viszony „magas helyen” ugyan, de „negatív előjellel” szerepelt Joe Biden amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdai washingtoni találkozójának napirendjén.

Vagyis ők nem a maguk számára, hanem Oroszország ellen barátkoznak. Ez csak sajnálkozást tud kiváltani,

fogalmazott az orosz elnök szóvivője.

Mint mondta, Oroszország tudomásul vette Ukrajna óhaját, hogy csatlakozni kíván az euroatlanti szövetséghez, valamint Washington álláspontját is, hogy kész támogatni ezt a törekvést. Hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban többször is kifejezte Moszkva világos, egyértelmű és következetes nemtetszését azzal kapcsolatban, hogy a NATO katonai infrastruktúrája folyamatosan közeledik Oroszország határaihoz.

Ez egyáltalán nem tetszik nekünk,

hangsúlyozta Peszkov.

A szóvivő az Izvesztyija című lapnak adott interjújában kilátásba helyezte, hogy Oroszország „nagyon veszélyesnek” tartja a NATO katonai infrastruktúrájának a határaihoz történő közeledését, ezért saját biztonságának teljes körű biztosítása érdekében ellenintézkedéseket fog hozni, ha ez megtörténne. Rámutatott, hogy az ukrajnai lakosság legkevesebb fele nem kér az észak-atlanti szövetség tagságából, Zelenszkij pedig ennek ellenére ragaszkodik a belépéshez a NATO-ba. Közölte: Moszkva és Kijev távol áll attól, hogy megállapodjon egy esetleges orosz-ukrán csúcs napirendjétől.

A szóvivő szerint Oroszország és az Egyesült Államok viszonyában több olyan kérdés is van, amelyben nem történt előrelépés Putyin és Biden genfi csúcstalálkozója óta. Példaként hozta fel az amerikai börtönökben fogva tartott orosz állampolgárok és az Egyesült Államokban „a nemzetközi jog megsértésével” lefoglalt orosz diplomáciai ingatlanok ügyét. Pozitívumként említette meg, hogy megindult a konzultációs folyamat a fegyverzetellenőrzés és a kiberbiztonság ügyében. Hozzátette, hogy a Kreml nem táplál illúziókat az amerikai szankciópolitika iránt.

Elmondta, hogy az orosz és az amerikai fél kapcsolatban áll Afganisztán ügyében, de a legfelső szintű kapcsolatfelvétel egyelőre nem szerepel a tervek között. A szóvivő szerint nem lesz kétoldalú kommunikáció a szeptember 11-i terrortámadások közelgő 20. évfordulójával kapcsolatban sem. Tájékoztatása szerint az Afganisztánban hatalomra került tálibok mindeddig megfelelnek azoknak a garanciáknak, amelyeket a kabuli orosz nagykövetség biztonságával kapcsolatban adtak. A közép-ázsiai országban történtekről Putyin a nap folyamán többször is kap jelentést.

Peszkov védelmébe vette Nyikanor Tolsztih tanulót, aki egy szerdai vlagyivosztoki, a tanévnyitó alkalmából megtartott nyilvános, a televízió által élőben közvetített történelemórán kijavította Vlagyimir Putyint. Az orosz elnök ugyanis – hibásan – azt állította, hogy a Nagy Péter orosz cár és XII. Károly svéd király seregei között 1709-ben megvívott, orosz győzelemmel végződött poltavai csata a hétéves háború (1756-1763) egyik ütközete volt. Tolsztih felhívta a figyelmet arra, hogy a csata a (nagy) északi háború (1700-1721) idején történt.

Újságírók megkeresték a vorkutai 35. iskola igazgatóját – itt tanul Tolsztih –, aki szerint a fiúnak nem illett volna félbeszakítania olyan embereket, akik „pozíciót foglalnak el a társadalomban”. Julija Rjabceva igazgatónő úgy vélekedett, hogy Tolsztihban van némi „pimaszság”, és hiányzik az önmérséklet, hogy „ne igazítsa ki Vlagyimir Vlagyimirovicsot”.

A vlagyivosztoki közjáték és az a kérdés, hogy ennek milyen következményei lehetnek a tanulóra nézve, élénk vita tárgya lett az orosz közösségi médiában. A Kreml szóvivője csütörtökön méltatta a fiú közbeszólását, és igyekezett lehűteni a kedélyeket. „Ez teljesen normális helyzet, a gyerek jól tette, amit tett, és remélem, hogy senki sem fogja bírálni” – mondta.

Senki sem fogja eltanácsolni, főleg nem egy ilyen tehetséges és nagytudású gyereket. Ez nem volt pimaszság, kategorikusan nem értünk egyet az iskolaigazgatóval,

tette hozzá. Putyin egyébként a szerdai találkozón megköszönte a tanulónak a kiigazítást, és folytatta gondolatmenetét.

(MTI)

The post Moszkvának nem tetszik, hogy Washington és Kijev barátkozik first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt