Nem a megszokott módon kezdődik az egyetemi oktatás szeptemberben

Meglehetősen sokféle különböző megoldással készülnek a hazai felsőoktatási intézmények a szeptemberi tanévkezdésre – derül ki az intézmények lapunknak küldött tájékoztatásából.

A koronavírus-járvány miatt a kormány március 11-én rendelt el veszélyhelyzetet, és ezzel egy időben számos intézkedést hozott, a többi közt azonnali hatállyal elrendelte az egyetemek bezárását, arról rendelkezve, hogy csak távoktatás lehetséges.

Az egyetemek és főiskolák kapui zárva maradtak egészen a tavaszi szemeszter végéig, mindenhol online módon tartották meg az előadásokat és gyakorlatokat, valamint a vizsgákat is ilyen formában bonyolították le, bár a kijárási korlátozások eltörlésével a rektorok a vizsgáztatást akár már a hagyományos módon is megszervezhették előbb vidéken, majd Budapesten is, de az intézmények többsége nem élt ezzel a lehetőséggel. És hiába a járványügyi mutatók javulása, számos intézményben, vélhetően a prognosztizált második hullámtól tartva, az őszi félévben sem a megszokott módon kezdődhet el az oktatás.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

A Semmelweis Egyetem „hibrid” szemeszterre készül: minden nagy létszámú előadás online zajlik majd, míg a kis létszámú szemináriumi órákon és a gyakorlaton személyesen kell részt venni

– közölte megkeresésünkre az intézmény.

Mint írták: az egyetemen zárt térben jelenleg is kötelező a maszk használata, ez az előírás a tanév kezdetén is érvényben lesz. Az egyetem hallgatói a Neptunon többször is tájékoztatást kaptak arról, hogy milyen esetekben és mikor szükséges negatív PCR-teszteredménnyel rendelkezniük saját és környezetük egészsége érdekében.

Az elsőéveseknek beiratkozás előtt negatív PCR-eredményt kell felmutatniuk

– hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem, hozzátéve, hogy a vizsgálatokat ingyenesen biztosítják minden hallgatónak.

Hasonló koncepcióban gondolkodik az Eötvös Loránd Tudományegyetem is. „A járványügyi készültségre tekintettel a jelenléti és a digitális oktatás kombinációjában indul a tanév az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az őszi szemeszterben” – közölték lapunk megkeresésére. Az online órák mellett tehát lesznek olyan kurzusok is, amelyeken személyesen kell részt venniük a hallgatóknak, ezek esetében ugyanakkor kötelező lesz a maszkviselés és a védőtávolság betartása.

Az intézmény jelezte, hogy a „hibrid oktatás” nagy döntési szabadságot ad az egyes karoknak a tanrend összeállítását illetően. Ha viszont egy hallgató bármilyen okból veszélyeztetett, kérvényezheti, hogy tanulmányi kötelezettségeit kizárólag online teljesíthesse.

Azoknak a hallgatóknak, akik esetében nem áll fenn valamilyen kockázat és így részt vehetnek a személyes jelenlétet igénylő kurzusokon, érvényben lesz a maszkviselés és a biztonságos távolságtartás szabályai az egyetemi tartózkodás során.

Az online kurzusok két formában valósulhatnak meg: szinkron – azaz valós időben zajló – és aszinkron – a kurzus teljesítése nem igényel egyidejű jelenlétet a hallgató és az oktató között – módon, a két megoldás közül a kar és az oktató dönthet.

Az egyetem egyúttal jelezte, hogy a tavaszi szemeszterben elrendelt, általános távolléti oktatás csak akkor lesz a következő félévben az ELTE-n, „ha a hallgatók fizikai jelenlétét kizáró kormányzati döntés születik, vagy a járványügyi helyzet ezt indokolja”.

A Budapesti Metropolitan Egyetem is hibrid oktatásra készül: nappali munkarenden az ötven fősnél nagyobb létszámú előadásokat online tartják meg, illetve ezeknél a kurzusoknál az órarendi időpontok 20 százalékában személyes konzultációt biztosítanak az egyetemen. A többi kurzus jelenléti oktatással valósul meg, míg levelező munkarenden minden órán online tanításra térnek át, a nappali képzéssel megegyező személyes konzultációk biztosításával – derül ki az intézmény rektori tájékoztatójából.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Az egyetem épületeiben a távolságtartást és higiéniát segítő fejlesztéseket hajtottak végre a nyári szünetben a nyitás előkészületeként, maszkot is lehet majd vásárolni az épületekben. Az intézményben megtartott órákon itt is szájat és orrot eltakaró maszkot, sálat vagy kendőt kell majd viselni.

A Budapesti Műszaki Egyetem viszont – ellenkező döntésig – jelenléti formában szervezi a tanulmányi foglalkozásokat az őszi félévben. Óvintézkedésekből azonban nem lesz hiány: az egyetem zárt tereiben, a tanulmányi foglalkozások során különösen, az orrot és szájat egyaránt takaró maszk (sál vagy kendő) viselése kötelező, valamint a koronavírus-fertőzés tüneteit mutató személy a BME területére nem léphet be. „A 1,5 méteres védőtávolság megtartása minden olyan esetben kötelező, ahol ennek fizikai feltételei fennállnak” – jelezték.

Emellett az egyetem minden olyan hallgató és oktató számára, aki kockázati csoportba tartozik (vagy ilyennel él egy háztartásban), kérelmére lehetővé teszi a foglalkozások távolléti formában történő teljesítését, illetve megtartását.

A BME rendelkezett arról is, hogy reggelente a közösségi közlekedés terhelésének mérséklése érdekében nem kezdhetnek tanulmányi foglalkozást negyed kilenc előtt, a 8 óra 15 perckor kezdődő órák kezdési időpontját pedig negyedórával el kell csúsztatni.

Szakmailag indokolt esetben, külön dékáni engedély alapján, a karok egyes kurzusokat kizárólag távolléti oktatási formában is meghirdethetnek, valamint előadás típusú tanulmányi foglalkozáson jelenléti követelmény nem írható elő

– írta az egyetem válaszában, hozzátéve, hogy egy egyes kurzusokat csak online formában hirdetnek meg, ezzel is csökkentve az egy helyen, egy időben tartózkodó hallgatók számát.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

A BME-hez hasonlóan a Szegedi Tudományegyetem is jelenléti képzésre készül az őszi félévben, de folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi változásokat, és ha a helyzet úgy alakul, készen állnak átállni a részben vagy teljesen online képzésre.

A sárga illetve a piros országokból érkező külföldi hallgatók átmeneti karanténkollégiumba kerülnek. Az őszi tanévkezdéskor a hagyományos, nagy létszámú beiratkozási rendezvények elmaradnak. Az egyetemi beiratkozás online lesz, csak a legszükségesebb dokumentumok bemutatása miatt kell bejönni a hallgatóknak a Tanulmányi és Információs Központba

– írták válaszukban. A védőtávolság betartása itt is kötelező lesz, és maszk és kesztyű használatára is készülnek.

Az egri Eszterházy Károly Egyetem honlapján tájékoztatott arról, hogy az őszi félévben a levelező tagozatos hallgatóknak meghirdetett konzultációk nagy részét távolléti oktatás formájában tervezik lebonyolítani. Azok a kurzusok, amelyek esetében a személyes jelenlét elengedhetetlenül szükséges, kivételt képeznek, de igyekeznek minimalizálni a konzultációk számát és ezeket a félév első felében megszervezni. A nappali tagozatos képzésben viszont normál jelenléti oktatásra készülnek. További intézkedések a nagy létszámú előadások esetében várhatóak, ezekről az egyetem vezetése a járványügyi helyzet alakulásának függvényében augusztus végén dönt majd.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem is normál oktatási rendű oktatásra készül, a honlapjukon közzétett tájékoztatás szerint ha az aktuális járványügyi intézkedések miatt bármilyen változásra lesz szükség, arról haladéktalanul tájékoztatják a hallgatókat. Az intézmény tervei szerint a kollégiumok is normál rendben kinyithatnak.

Az Óbudai Egyetemen ezzel szemben előadásokkal indul a következő félév, írta korábban a Magyar Narancs. A laboratóriumi gyakorlatokat lehetetlen online formában megtartani, így ezeken részt vehetnek az egyetem hallgatói, ha szájmaszkot viselhetnek. Ezen kívül egyéni és csoportos konzultációk, valamint szemináriumok is megtarthatóak lesznek.

A Miskolci Egyetem rektora az Észak-Magyarországnak úgy nyilatkozott, hogy hagyományos oktatásra készülnek, amíg a kormány részéről nem történik valamilyen, a felsőoktatást érintő központi intézkedés. Az egyetemen augusztus közepén várható újabb állásfoglalás a tanévkezdéssel kapcsolatban.

A Budapesti Corvinus Egyetem a jövő hétre ígért tájékoztatást lapunknak az őszi szemeszter megszervezésével kapcsolatban.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu


Source: 24 teszt