Nem befolyásolják a mesék a szexuális orientációt, viszont segíthetnek megérteni
A mese: megküzdési stratégia
Hogy mi is a mese célja a gyerek fejlődésében, arra Peer Krisztina pszichológus meseterapeuta azt mondja, sokféle lehet, a mese mindig komplex módon fejleszt.
A mese a szimbólumok nyelvén szólal meg, ez pedig a gyerek nyelve is. A mese ismerős világ a gyerek számára, ezért jól lehet kapcsolódni hozzájuk ezeken keresztül. A mese hat az intellektusra, a kreativitásra, illetve – a játékkal egyetemben – olyan kommunikációs eszköz a gyerek életében, amin keresztül lehet közvetíteni felé értékeket, normákat, de ő is sokat tud meríteni a történetekből. A (nép)mesékben mindig van egy rend, amely felborul, de a történet végére helyreáll. Ezt párhuzamba tudja állítani a gyerek a saját életével. Megküzdési stratégiákat és mintákat tud belőlük elsajátítani, amik megmutatják, hogy bár az életben vannak nehézségek, azok megoldhatók.
A pszichológus szerint a Meseország mindenkié jó kapcsolódási pont lehet a felnőttek felé is, a propagandavád pedig teljes félreértelmezés, hiszen még csak nem is a szerelem, hanem a jogegyenlőség áll a kötet középpontjában, elég csak a címet megnéznünk.
A kötet egy másik meséje, a Panna élni megy szerzője, Finy Petra általa elmondottak is rímelnek a pszichológus mondandójára, miszerint a mesék direkt irány helyett stratégiákat mutatnak a gyerekeknek. Az ő meséje a bántalmazásról és a nárcizmusról szól, ami kedvelt témája, épp azért, mert olyan sokan szenvednek tőle:
Azt gondoltam, azért fontos hallani erről a gyerekeknek, mert így felismerhetik a jeleket, és könnyebben tudnak küzdeni ellene, vagy támogatást kérhetnek, hogy tudják, miként védhetik meg magukat.
– mondta az író.
Tompa Andrea, a kötetben olvasható Vaslaci című, örökbefogadásról szóló novella szerzője szerint azért is abszurd a vád, hogy itt valamiféle „LMBTQ-propagandáról” lenne szó, mert a propaganda fogalmához szorosan hozzátartozik a kirekesztés.
A propaganda-kampányokban mindig azt látjuk, hogy egy életformát egyedül üdvözítőnek állítanak be, más életformákat pedig kizárnak és megbélyegeznek. Ilyen kirekesztő gondolkodást ez a könyv nem tükrözhet, már csak azért sem, mert a mesék jelentős része hagyományos családi mintákon nyugszik
– mondja.
Peer Krisztina azért is tartja fontosnak egy ilyen kötet megszületését, mert szerinte nem lehet elég korán elkezdeni a gyereket megismertetni azzal, milyen sokféleség is jellemzi a világot. A Meseország mindenkié a transztéma vagy a melegség mellett ugyanúgy szól a mentális betegségekről, a mélyszegénységről, a válásról, a cigánykérdésről, melyeken keresztül a tolerancia és az elfogadás alapvető emberi értékeinek közvetítését vállalta fel, ezek pedig nem csak egyéni, de közösségi szinten is rendkívül fontosak a gyermekek életében.
Sokszor ez nem is annyira a gyerekeknél téma, hanem sokkal inkább a felnőtteknél. Utóbbiak a tabukérdésekkel találkozva nagyon tudnak szorongani, és időnként a saját szorongásuk támadásban, agresszióban nyilvánul meg. Ez a könyv arra is jó lehet, hogy a saját előítéleteinket, sztereotípiáinkat és egyéb szorongásainkat felülírja. Ha mi úgy tudjuk közvetíteni a gyerek felé, hogy ez a sokszínűség, különbözőség rendben van, az élet része, ő is annak fogja gondolni, és biztonságot ad majd számára. Egy ilyen könyv segítségével ráadásul azok a felnőttek is könnyebben tudnak a gyerekekkel a mesék kapcsán beszélgetni, akik bár nyitottak, de önmaguktól nehezebben hozakodnának elő a könyvbeli nehéz, társadalmi témákkal.
– teszi hozzá. Nem mellesleg a Metamorphoses Meseterápiás Módszernek is éppen az az alapja, hogy a valós élethelyzeteknek van egy mesebeli párja, épp ezért az sem újdonság, hogy a mesékben szokatlan eseményekkel és különös figurákkal találkoznak a gyerekek.
A mesék mindig is azt mutatták meg, ahogyan a világ működik. Az pedig egyáltalán nem idegen a népmeséktől, hogy nem csak jó dolgok történnek bennük, elég csak a Szörnyeteg királykisasszonyra gondolni. Ennek elmesélésével nem traumatizáljuk a gyereket. A népmesékben nem új keletű a bántalmazás vagy akár a nemváltás sem, mint például a Kígyóölő asszony, a Béla kisasszony, vagy a Leányból lett férfi című mesékben. A nemváltoztatás, az azonosneműség, a testi sérülés vagy örökbefogadás mindig is jelen voltak a népmesékben, legfeljebb máshogy hívtuk némelyiket
– mondta el erről a pszichológus.
Egy mesefigurától leszek meleg vagy heteró?
Az egyik legnagyobb veszélyt mégiscsak az jelentheti talán, ha valaki azt hiszi, hogy a gyereke szexuális orientációja egy mesefigurától lesz olyan, amilyen. Peer Krisztina rámutat arra, hogyha ez így lenne, akkor azt is gondolhatnánk, hogy a mesefigura miatt öli meg a gyerek a szülőjét, vagy azért fog bántalmazni másokat, mert a mesében ezt olvasta.
A szexuális orientáció nem a mesétől alakul ki vagy változik. Továbbá ezek a témák egyébként is megjelennek a gyerekek életében, például kamaszkorban nem ritkák a homoszexuális fantáziák vagy az öngyilkossági gondolatok. Ez életkori sajátosság, nem jelenti azt, hogy egy kamasz feltétlenül meleg vagy öngyilkos lesz. Ennek az analógiáját követve gondolhatnánk azt is, hogy a meséktől lennénk heteroszexuálisak is. De nyilván nem, ahogy azt is tudjuk a kutatásokból, hogy semmi köze nincs a gyerek szexuális orientációjának ahhoz, hogy azonos vagy nem azonos nemű szülei vannak-e.
Egyértelmű tehát, hogy a szexuális orientációt, a nemi identitást, és úgy általában azt, hogy kik is vagyunk, a mesék nem befolyásolják, de – és épp ez a fontos – segíthetnek megérteni. Peer Krisztina is kiemeli, hogy a mese mint felnőtt terápiás eszköz nem az erkölcsi nevelésről, hanem az önismeretről szól, és a gyerekeknél sem szabad, hogy túlerőltesse a szülő a nevelő célzatot.
Amikor gyerekeknek mesélünk, akkor a mesék ősi, univerzális erkölcsi üzenete magától átadódik, ezért szükségtelen didaktikusan a szájukba rágni a tanulságot. Ha ezt mégis megtesszük, ki is olthatjuk a mese fejlesztő hatását. Engedjük meg, hogy annyit vegyen le belőle és azon a szinten, amennyire neki szüksége van
– hangsúlyozza a szakember. Tompa Andrea szerint a mesével való találkozás két nagyon fontos lehetőséget rejt magában. Egyrészt alkalmat ad arra, hogy önmagunkkal ismerkedjünk, és ne érezzük annyira elszigeteltnek magunkat, másrészt abban is segít, hogy a magunkon kívüli világot, a másfajta életutakat, családokat is megismerjük. Az író szerint fontos lenne, hogy a gyerekek ne maradjanak egyedül a kérdéseikkel, vívódásaikkal, annak felmérésével, hogy milyenek ők, és milyen családban nevelkednek. Ebben a könyvben ráadásul marginalizált csoportok és kevéssé látható identitások történetei fogalmazódnak meg, az ilyen esetekben különösen nagy jelentősége lehet a magány enyhítésének. A gyerekek felismerhetik, hogy mások is hasonlóak hozzájuk.
A gyerekekben ösztönösen él egy kíváncsiság, és szülőként sokszor nincsenek mindig tökéletes válaszaink a kérdéseikre. Nem feltétlenül tudunk mindenről egy jó mesét rögtönözni. Nekünk például van egy transz barátunk, a tízéves gyerekem pedig néha megkérdezi tőlem, hogy a barátunk miért így öltözik. Ilyenkor felelek rá valamit, de mennyivel jobb, amikor elő tudunk venni segítségképp egy könyvet, és mesélni arról, hogy vannak emberek, akik így érzik teljesnek magukat
– mondja Tompa Andrea, aki általános igazságnak tartja, hogy az ismeretlen mindig veszélyesebbnek tűnik, mint az, amit ismerünk.
Mindig attól félünk, ami ismeretlen. Amit az ember megismer, és valamennyire racionálisan is tud uralni, azzal sokkal elfogadóbb. A veszélyt az okozza, amikor el van zárva a tudás, és nincs megengedve, hogy közel kerülhessünk valamihez. Kissé suta párhuzammal élve: valószínű, hogy nem az a gyerek kerüli el a drogokat, aki soha nem hallott róluk, aztán egyszer csak rácsodálkozik a létezésükre, inkább az, akinek van valami előzetes tudása arról, mit okozhatnak ezek a szerek. A hasonlat persze sántít, mert a könyvben bemutatott vonzalmak – a drogokkal ellentétben – nem addiktívak. Tehát az olyan gyerekben a legkevésbé sem fog felkelteni ilyen érzéseket egy erről szóló mese, akiben nincsenek meg már eleve. Ahogy bennünk, felnőttekben sem kelt ilyen érzéseket, ha melegekről szóló filmet nézünk.
Ha nem látom, nem érint?
A tabusítás káros mivoltát Finy Petra is kiemelte, szerinte az, hogyha egy gyerek sosem hall marginalizált csoportokról vagy másságról, az éppenhogy a gyerek félelmeit és az összezavarodottságát táplálja. Hasonlóan ahhoz, ami például a nőtörténeti könyvekből kiderül, hogy sokáig egyszerűen nem lehetett írni, hallani a menstruációról, és az első menstruációjával szembesülő lány rémülten szaladt a cselédhez, vagy akivel tudott ilyen témáról beszélni, hogy mi történt vele, valami betegsége van, és meg fog-e halni?
Hát nem jobb, ha hall róla, hogy ez hogyan és miért van, és ez normális, és mi a teendő? Hát nem jobb, hogyha valaki tudja, hogy például homoszexualitás létezik, és nem kell azért utálnia magát, mert ilyen a nemi identitása?
– kérdezi Finy Petra, hozzátéve, ezért is szomorú, hogy a sokszínűséggel, a hagyományostól eltérő családmodellekkel, életmód-döntésekkel, például GYES-re vonuló apukákkal foglalkozó irodalmi trendek, amelyek külföldön már rég jellemzőek, csak nagyon lassan gyűrűznek be hozzánk.
Van például egy olyan, Bécsben vásárolt, holokausztról szóló könyvem, az Erika története, ami egy kislányról szól, akit, amikor a szüleit elhurcolták, kidobták a vonatból, és valaki megtalálta a sínek mellett. Ennek a könyvnek sárga csillag van perforálva a borítójára, amit ki lehet szedni, és pont akkora a mérete, amekkora annak idején a kötelezően viselt sárga csillag volt. És ez egy mesekönyv. Arra még a magyar társadalom nem feltétlenül érett, hogy ilyen könyvek megjelenjenek nálunk, de vannak próbálkozások, és ez szerintem nagyon-nagyon jó. Alkoholista anyáról, a családban tapasztalt alkoholizmusról például született ifjúsági könyv, Elekes Dóra A muter meg a dzsinnek című kötete, de volt több hasonló, nehéz témát feldolgozó válogatás, mind évekkel ezelőtt, ezért is csodálkozom ezen a heves reakción – pontosabban nem csodálkozom, mert egy része PR-fogás. Illetve még egy lelki jelenség lehet mögötte: az a mérhetetlen rettegés az ismeretlen dolgoktól, melyeket a pandémia hozott magával
– mondta a könyvdarálós botrányról Finy Petra, aki szerint a történtek az ország érzelmi válságáról, visszafejlődéséről tanúskodnak. Szerinte a rendszerváltás idején lehetőség lett volna arra, hogy ez a kiskorúsított társadalom egy kicsit a kamasz vagy netán a felnőtt lét felé lépjen, ehhez képest manapság még jobban alávetjük magunkat annak, hogy valaki tekintélyelvűen megmondja, mit hogyan csináljunk, és mi azt elhiggyük. Az író szerint kétségkívül generációs hatások is érvényesülnek, hiszen a világháború alatt, majd az átkosban is nemzedékek nőttek fel úgy, hogy el kellett titkolniuk az identitásukat vallási vagy egyéb okokból, és nehéz kitörni abból, hogy erőből, erőszakból reagáljunk, hiszen nemzedékeken keresztül azt szoktuk meg, hogy erőszakkal irányítják, és így sok esetben nekünk is ez az egyetlen ismert eszközünk. Ugyanakkor a most felnövekvő generációnak már másak a lehetőségei, és ez látszik is.
Mivel a lányaim teljes elfogadásban nőttek fel, fel vannak háborodva ezen a könyvdaráláson. Amikor például megjelent Röhrig Géza Angyalvakond című verseskötete, akkor jártunk hajléktalanokkal beszélgetni, hogy a könyvet megvegyük, és ez jó alkalom volt arra is, hogy a lányok lássák, mennyiféle sors van, és hogy lehet, például a hajléktalanokat segíteni. Vagy például az egyik legjobb barátom meleg, és a lányaim ismerik az ő történetét, és hogy mennyire különös reakciókat kap időnként még ma is. Egy gyerek vagy kiskamasz számára ez a pusztító agresszió eleve nehezen értelmezhető, azt viszont érzékelik, hogy a társadalom komoly erkölcsi válságban van, ennek jele ez a könyvpusztítás is, és hosszú távon biztosan mozgolódni fog a tudatukban, hogy ilyenek megtörténnek, megtörténhetnek. A nagylányomnak az első reakciója az volt, hogy »anya, ez olyan, mint ami a Jojo Nyuszi című filmben«, amit együtt néztünk meg. Nagyon-nagyon sötét korszakokat idéz meg ez a könyvpusztítás, ezt sokan hangsúlyozták, de az én tizennégy éves lányom is egyből erre gondolt
– idézte fel Finy Petra, de megdöbbenésének adott két másik megszólalónk is.
Először csak vállat vontam, de aztán azt éreztem, mégsem tudom könnyedén venni, mert ebben a gesztusban az a szeretetközösség és családminta is ledaráltatott, amiben élek
– mondta a történtekről Tompa Andrea, aki az örökbefogadás kihívásait és örömeit helyezte fókuszba a Vas Laciról szóló népmese-átiratban, és bár tisztában van azzal is, hogy nem ő, és az általa írt mese volt az akció fő célpontja, mégis berántotta a gyűlöletgépezet, és szerzői oldalán is olyan mélyre süllyedt a beszélgetés, hogy kénytelen volt letiltani bizonyos hozzászólókat.
Szívesen vállalok sorsközösséget bármelyik meleg honfitársammal ma Magyarországon, mert mindig megtiszteltetés a megbélyegzettek oldalára állni
– tette hozzá, és Finy Petra is hasonló gondolatokat fogalmazott meg:
A fehérek, heteroszexuálisok, szépek, erősek és tökéletesek univerzumának retusált világát vetíti elénk sok felület, az aktuális társadalmi közbeszéd, akár világszinten is. Holott sokféle bőrszínűek vagyunk, sokféle nemi identitással, gyengék, esendőek vagyunk, árvák, özvegyek, elváltak, bántalmazottak vagyunk, elhanyagoltak, lelki vagy fizikai sérülésekkel küzdők, romák, szegények, hajléktalanok, fogyatékkal élők vagy egyéb gondokkal küszködők vagyunk. Ez a mesekönyv ezeket az egyszerűsítő-szépítő filtereket hántja le, és megmutatja, milyen is valójában az ember, főként a kiszolgáltatott helyzetben lévő ember. A kötet a gyenge, kirekesztett csoportoknak nyújt támogatást, és az alapvető emberségre, önmagunk és mások elfogadására tanít, és erre a tudásra minden gyereknek szüksége van.
Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu
Source: 24 teszt
