„Nem lehet szavakba önteni a boldogságot, amit érzek” – Berecz Zsombor Európa-bajnok lett

Berecz Zsombor nyerte a vitorlázó Finndingi Európa-bajnokságot, amely vasárnap ért véget a lengyelországi Gdyniában, írja az MTI. A magyar szövetség beszámolója szerint 27 nemzet hetven vitorlázója indult az osztály nyílt, a tengerentúli versenyzők számára is nyitott Eb-jén.

Berecz Zsombor: A balatoni kikötőkben több egó szorult az emberekbe a kelleténél

Az egyik legnagyobb magyar aranyesélyes a tokiói olimpián. Mégsem beszél róla senki. Szokatlanul őszinte interjú a világbajnok és előolimpia-győztes vitorlázóval sportágáról, a sportág hazai helyzetéről.

A magyar sportoló az egy héttel ezelőtt kezdődött verseny utolsó előtti napján, szombaton állt az élre. A hivatalos honlap szerint

a vasárnapi első futamban nyolcadik lett, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert.

Az utolsó futamban a 24. helyen végzett, ami a leggyengébb eredménye volt, így ezt nem vették figyelembe a végelszámolásnál. Berecz 53 helyezési ponttal végzett az élen.

Nem lehet szavakba önteni azt a boldogságot, amit érzek. Elképesztően nehéz verseny volt, nagyon koncentráltan kellett vitorlázni az összes futamban

– idézi a magyar szövetség sajtóközleménye Berecz Zsombort, aki arról is beszélt, hogy annak köszönheti a sikert, hogy a legkiegyensúlyozottabban tudta a jó eredményeket szállítani az izgalmas versenyen, amelyen nagyon nehezek voltak a körülmények.

„Kicsit olyan volt, mint amikor Agárdon versenyzünk. Hatalmas hullámok és forgolódó szél. Körülbelül hatvanévesnek érzem magam, annyira elfáradtam. Fizikailag is rendkívül megterhelő versenyen vagyok túl” – nyilatkozta. Megemlítette, hogy az utolsó futam már tét nélküli volt számára, csupán edzésnek fogta fel, és úgy ment körbe a pályán, hogy senkit ne zavarjon.

A mezőnyben ott volt Németh Domonkos is, aki a 31. helyen végzett, az U23-as mezőnyben pedig negyedik lett.

Miután a nemzetközi osztályszövetség törölte az októberre tervezett világbajnokságot, így az Európa-bajnokság maradt az egyetlen nagy nemzetközi verseny az idei évben.

Világbajnok a vitorlázó Berecz Zsombor

Finndingiben lett aranyérmes.

Berecz 2018-ban világbajnok volt Finndingiben, 2016-ban és 2019-ben pedig Európa-bajnoki ezüstérmet nyert. Tavaly megnyerte az olimpia tesztversenyét is.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu


Source: 24 teszt