Nem úgy tűnik, hogy egyhamar szabadon utazgathatunk a világban

Emmanuel Macron francia elnök szerint nehezen elképzelhető, hogy a franciák idén külföldön nyaraljanak. Hozzátette, limitálni kell majd Európán belül is a nemzetközi utazásokat annak érdekében, hogy ne alakulhasson ki a koronavírus-járvány újabb hulláma, írja a Guardian.

Nehezen lehet megmondani, hogy 2020-ban egyáltalán nyaralhatunk-e majd. Azt elmondhatom, hogy korlátozni fogjuk a nemzetközi utazásokat még a nyári hónapokban is. Európában kell gondolkoznunk, de függően a járvány alakulásától, itt is csökkenhetnek a lehetőségeink. Június elején többet fogunk tudni

– fogalmazott Macron.

Franciaországban május 11-én kezdik el feloldani a kijárási tilalmat, onnantól kezdve bárki 100 kilométeres körzetben elhagyhatja majd a lakóhelyét.

Az utazási korlátozásokra egyébként reális esély van, mert az ázsiai országok tapasztalataiból kiindulva úgy robbanhat be újra legkönnyebben egy egyszer már kontroll alá helyezett járvány, ha a külföldiek ismét behurcolják a betegséget.

Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök például kedden arról beszélt, hogy egy jó darabig nem fogják megnyitni a határaikat a világ előtt. Egyedül Ausztráliával alakíthatnak ki egyfajta együttműködést, és a két állam között szabad lesz az utazgatás, de máshova nem.

Új-Zélandon második napja nem diagnosztizáltak már új esetet, de pont azt akarják elkerülni, hogy elszálljon a fertőzöttek száma a külföldiek miatt.

Kiemelt kép: Jens Büttner/dpa-Zentralbild/dpa


Source: 24 teszt