Nem volt hajlandó továbbrepülni a pilóta kényszerleszállás után, mert lejárt a műszakja

A Pakistan International Airlines (PIA) egyik pilótája nem volt hajlandó továbbvinni az utasokat egy kényszerleszállás után, arra hivatkozva, hogy véget ért a műszakja – írja a LADbible.

A járat január 16-án szállt fel a szaúd-arábiai Rijádból, hogy Pakisztán fővárosába, Iszlámábádba repüljön.

A gépnek azonban az időjárási körülmények miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania a szaúd-arábiai Dammamban.

Az idő megjavult, de a The Express Tribune szerint a gép kapitánya nemvolt hajlandó folytatni az utat, mert lejárt a műszakja.

Az utasok felháborodva tiltakoztak, olyan feszült lett a hangulat, hogy a repülőtér hatósága úgy döntött, hogy a helyszínre vezénylik a biztonsági szolgálatot. Végül lenyugodtak a kedélyek, az utasoknak pedig szállást biztosítottak, így nem a gépen kellett kivárniuk, hogy újra felszállhassanak.

A PIA szóvivője az utasok megértését kérte, mondván, a repülésbiztonság érdekében a pilótáknak be kell tartaniuk a kötelező pihenőidőt, de a pilóta indoklását nem kommentálták.

The post Nem volt hajlandó továbbrepülni a pilóta kényszerleszállás után, mert lejárt a műszakja first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt