Nincs most nála jobb formában lévő teniszező a világon

Danyiil Medvegyev bejutott a döntőbe a Sanghajban zajló, 8,3 millió dollár (2,5 milliárd forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán. A harmadik helyen rangsorolt orosz két szoros játszmában verte a hatodikként kiemelt görög Sztefanosz Cicipaszt.

Medvegyev sorozatban a hatodszor jutott tornadöntőbe, Sanghaj előtt Washingtonban, Montrealban, Cincinnatiben, a US Openen és Szentpéterváron is finalista volt.

És idén ez már a kilencedik alkalom, hogy tornagyőzelemért léphet pályára (hármat nyert meg eddig ezek közül), Novak Djokovic, Rafael Nadal, Roger Federer és Cicipasz öt-öt alkalommal döntőzött a Touron 2019-ben. Az is önmagáért beszél, hogy július óta 28-3 a 23 éves Medvegyev mérlege.

Mivel Grand Slamen nem sikerült nyernie, és kicsit sok az elveszített döntője, talán túlzás lenne azt mondani, hogy ő 2019 legjobbja, de alighanem ő most a legjobb formában lévő játékos. Nem véletlen az sem, hogy már hetek óta övé a világranglista negyedik helye.

Eredmény – elődöntő

Medvegyev (orosz, 3.)-Cicipasz (görög, 6.) 7:6 (7-5), 7:5

Kiemelt kép: Lintao Zhang/Getty Images


Source: 24 teszt