Nőnapon kell bezárniuk, pánikban a virágárusok

Kétségbe vagyunk esve, kilátástalan a helyzet.

Erről beszélt a 24.hu megkeresésére Boros Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozások Magyarországi Szakmai Egyesületének elnöke, miután a kormány bejelentette, néhány kivétellel minden üzletnek be kell zárnia március 8-ától két hétre.

A nőnap általában az év legjobb napja a virágárusoknál, az átlagos forgalom akár hússzorosát is megkereshetik ilyenkor. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése alapján viszont úgy tűnik, nem nyithatnak ki hétfőn.

Boros Attila kérdésünkre elmondta, már akkor elkezdtek egyeztetni az illetékes minisztériummal, amikor híre ment, hogy szigorítani tervez a kormány. Csak annyi volt a kérésük: legalább nőnapon lehessenek nyitva.

Azt a választ kaptuk, hogy továbbítják a döntéshozóknak a kérésünket, a mai bejelentés hidegzuhanyként ért mindenkit. Eddig legalább 50 virágárussal beszéltem és még 40-et nem hívtam vissza

– magyarázta.

Mint fogalmazott, a legnagyobb baj az, hogy a nőnapra a virágárusoknak is fel kell készülniük, az árubeszerzés pedig már szerdán javában zajlott. Mivel az elmúlt év a különböző korlátozások miatt nekik sem volt fényes, többen hitelből vagy kölcsönből vásároltak be március 8-ára.

Csak nőnapon realizálni lehet egy gyengébb januári teljes forgalmat. Ezekben a percekben is zajlik az egyeztetés, hogy tegyenek kivételt legalább hétfőn a virágárusokkal. Egyelőre azt sem tudjuk, hogy a kiszállítás működhet-e. Sokan indítottak webshopot a járvány miatt, de a bejelentésből az nem derült ki, ez is korlátozva lesz-e

– tette hozzá.

Lapunk beszélt egy XIII. kerületi virágárussal is. Ő azt mondta, az általuk rendelt áru nagy része romlandó, nem bírja ki március 22-éig, tehát a várt nyereségből hatalmas mínusz lehet.

Ha csak egy héttel korábban tájékoztatnak bennünket már felkészültebbek lehettünk volna, és nem vásárlunk nagy mennyiségű romlandó árut megtakarításainkból. Amennyiben nem történik változás, akkor az okozott kár a kormány lelkén szárad, mivel az ő hibás tájékoztatása miatt vállalták a kockázatot az emberek és vásároltak nagy mennyiségű árut

– mondta.

Felhívta rá a figyelmet, hogy egyes nyitva tartó nagyobb szuper- és hipermarketek árusíthatnak virágot is, ami tovább károsítja a kisvállalkozókat, akiknél pedig nincs hasonló tömeg. Ráadásul hiába lehetnek nyitva a hétvégén még ők is, a legnagyobb forgalmat mindig nőnapon realizálják, nem az azt megelőző napokban.

Kiemelte azt is, hogy a döntés a beszállítókat is súlyosan érinti, mivel sok kertész eleve úgy ülteti el a virágait, hogy nőnapkor tudja leszedni őket. Miután a virágkötők nem tudják eladni a virágaikat, így jó eséllyel sokan át sem veszik majd a megrendelt árut, vagy nem vásárolnak. Ezzel még egy iparágat kerül veszélybe.

Az óvodás, iskolás rendelésekkel már most buktunk. Tavaly májusban Müller Cecília még amellett kampányolt, hogy virágokkal nem lehet terjeszteni a vírust, ezért szabad vinni virágot anyák napja alkalmából, és erre az időszakra kaptak is külön engedményeket a virágüzletek. Az ajándék volt a számunkra, és most is az lenne. Egy éve is sikerült tökéletesen megszerveznünk az árusítást, a vevők fegyelmezetten, a másfél méteres távolságot betartva várakoztak az üzlet előtt

– tette hozzá.

Az ügyben kerestük a kormányt, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

The post Nőnapon kell bezárniuk, pánikban a virágárusok first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt