Nyolc év után visszakapják pénzük egy részét a csődbe ment Malév utasai

Megállapodásra jutott az IATA (Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) az ECTAA-val (Európai Utazási Irodák Szövetsége), így a több mint 8 éve csődbe ment Malév ügyében megkezdődhet az utasok kártérítése – tudta meg a napi.hu. A lap emlékeztet, 2012. február 3-án a Malév Zrt. felfüggesztette a repülési tevékenységét, miután egy nappal korábban csődvédelmet kért. Partnerei viszont csak azonnali fizetés esetén biztosították volna számára a szolgáltatásokat, így a társaság bár hónapokra előre értékesített jegyeket és engedett foglalásokat, nem tudott egyetlen géppel sem elindulni. A légitársaságnak ekkor megközelítőleg 5 milliárd forintnyi pénze ragadt be a IATA-nál. A szövetség viszont évekig csak ült a pénzen és nem fizette ki a pórul járt utasokat.

A pénzt egyelőre az utazási irodák kapják meg, melyek majd továbbutalják ezt az utasoknak. A Napi.hu megkeresésére a megállapodás részleteiről Christian Möller, az ECTAA igazgatója közölte, hogy a bírósági perközösségben résztvevő mintegy 190 utazási iroda egy-két héten belül megkapja az összeget. Az utasok a jegyár mintegy 70 százalékát kapják majd meg az utazási irodákon keresztül. Az IATA viszont nem fizet kamatot a pénzekre, amelyek 2012-es Malév csőd után ragadtak be a szervezet pénztárában. Vagyis az utasok csak az akkor kifizetett repülőjegyek árának részleges megtérülésében reménykedhetnek.

kiemelt kép: MTI Fotó: Mohai Balázs


Source: 24 teszt