Nyolc évet kapott a hoppon maradt ózdi rabló

Nyolc év börtönre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte az  Ózdi Járásbíróság azt a férfit,  aki egy hónappal ezelőtt egy konyhakéssel a kezében, szájmaszkot és kapucnit viselve követelte a bevételt egy ózdi élelmiszerboltban.

A bíróság által megállapított tények szerint a férfi elhatározta, hogy akár erőszakkal is, de megszerzi a bolt bevételét. Egy konyhakést vett magához, mellyel bement az üzletbe, majd közölte, hogy „ez egy rablás”. Az eladó azonban nem esett kétségbe, tárcsázta a 112-es segélyhívót és a gyanúsított felszólítására sem adta át a bevételt.

A támadó maga is próbálta kinyitni a pénztárgépet, ám nem járt sikerrel. Tartva attól, hogy felismerik, ezért távozott a helyszínről, azonban a kiérkező járőrök rövid időn belül elfogták. A bíróság nyolc év szabadságvesztésre ítélte az elkövetőt és kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből is.

A  bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott részletes tényfeltáró beismerését, s azt, hogy megbánta a tettét, továbbá nyomatékkal esett latba az, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt. Súlyosító körülményként értékelte a férfi erőszakos többszörös visszaesői minősültségen túli elítéltetéseit és a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények elszaporodottságát.  A döntéssel szemben a vádlott és védője enyhítésért, míg az ügyész súlyosításért fellebbezett.

The post Nyolc évet kapott a hoppon maradt ózdi rabló first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt