Nyugati terroristát fogtak el Jemenben

Munír al-Jafi egyike azoknak a rendőröknek, akik részt vettek a csoport tagjainak elfogásában. Az IÁ hét tagját vették őrizetbe, köztük egy nyugatit is, aki muzulmán vallású.

Az őrizetbe vételek részét képezik azoknak az akcióknak, amelyeket a kormányzati erők az IÁ és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet ellen indítottak. Az említett szervezetek az elmúlt hónapokban számtalan merényletet követtek el az ország második legnagyobb városában, ahol harcok dúlnak.

Az IÁ vállalta egyebek között a felelősséget egy hétfői, Ádenben végrehajtott merényletért, amelyben 41 ember meghalt, amikor öngyilkos merénylő robbantott a kormányhoz hű hadsereg újoncai és katonák mellett. A támadást megelőzően nyolc nappal egy másik merényletben, az ország délkeleti részében a rendőrség újoncainak sorában 47-en vesztették életüket egy robbanásban.

Az ország fővárosát, Szanaát elfoglaló síita húszi felkelők ellen harcoló Abed Rabbó Manszúr Hádi vezette, nemzetközileg elismert kormány Ádent Jemen “ideiglenes fővárosává” nyilvánította. A kormányerőknek sikerült ugyan megvetni lábukat Ádenben, de nem voltak képesek teljes mértékben ellenőrzésük alá vonni a települést. A területen a háborús káoszt kihasználva megerősítette jelenlétét az IÁ és az al-Kaida.

Az ENSZ becslése szerint a jemeni konfliktusban több mint 6400 ember meghalt, 2,8 millió lakhelyének elhagyására kényszerült 2015 márciusa óta. A nemzetközi szervezet rendszeresen humanitárius katasztrófát emleget az Arab-félsziget legszegényebb országában. (MTI)


Source: 24 teszt