„Odatették magukat” – Győrfi Pál elvitte Orbán Viktort a józsefvárosi mentőállomásra

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője fuvarozta el Orbán Viktort a józsefvárosi mentőállomásra, ahol a miniszterelnök köszönetét fejezte ki a mentőszolgálat dolgozóinak a mentők napja alkalmából vasárnap. Orbán az úton elmesélte, hogy általános iskolás felső tagozatos korában elsősegélynyújtó versenyen indult el, ahol egészen a járási bajnokságig jutott. Győrfi pedig arról beszélt, hogy 37 éve mentőzik, és szerinte ez a világ egyik leggyönyörűbb hivatása.  Orbán a mentőállomáson azt is megjegyezte, hogy

nagy dolog egy 10 milliós országtól, hogy 30 ezer ágyat és 8 ezer lélegeztetőgépet tud működtetni, úgy hogy mindenhol van orvos, ápoló és mentős is.

812 koronást ápolnak kórházban, pedig 36 ezer ágyat kellett miattuk felszabadítani

A koronás eseteket újra csak két kórházba viheti a mentők, máshova csak akkor, ha a két fő kórház nem tudna már fogadni új beteget.

A mentődolgozóknak azt mondta, nem csak a kormány, hanem mindenki hálás a helytállásukért, hogy „odatették magukat”. Május 10. a mentők napja Magyarországon annak emlékére, hogy 1887-ben ezen a napon alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület.

forrás: Orbán Viktor Facebook oldala; MTI


Source: 24 teszt