Olyan sokan rohamozták meg az újranyitó KFC-ket Új-Zélandon, hogy kifogytak a húsból

Új-Zélandon hétfőtől újra kinyithattak a gyorséttermek, amik előtt hosszú sorokban álltak az emberek, hogy újra ehessenek a Mekiben, vagy a KFC-ben. Az utóbbi szóvivője a helyi sajtónak elmondta, a “példátlan kereslet” miatt be kellett pár éttermet a kinyitás után újra be kellett zárniuk, mert egész egyszerűen kifogytak a csirkehúsból.

A gyorsétterem-lánc közlése szerint az Ivercargill városában található két éttermük egyikét sem tudják kinyitni, mert nincsen mit adni a vendégeknek, akiknek most két napot kell várniuk arra, hogy újra ehessenek KFC-csirkét. Csütörtökön és pénteken zárva lesznek, és várhatóan csak szombaton, helyi idő szerint délután egy órakor tudnak csak kinyitni – jelentette a helyi sajtó.

Szerdán a McDonald’s jelentette be, hogy több éttermükben is hiány van salátalevelekből, és bár beszállítóik igyekeznek megoldani a helyzetet, egy ideig csak saláta nélkül lehet rendelni például a Big Mac szendvicset.

A cég szóvivője közölte, hogy az elmúlt 40 év egyik legforgalmasabb napját tapasztalták Új-Zélandon. Olyan sokan jelentek meg a gyorsétterem-lánc üzleteiben, hogy Christchurch városában az önkormányzat a közlekedés központ embereit is kivezényelte egyes éttermekhez, az azoknál kialakult hatalmas dugók miatt.

A kiemelt képen KFC csirkés kabalafigurák egy új-zélandi rögbimérkőzésen, március 31-én. Fotó: Gettyimages / Dianne Manson


Source: 24 teszt