Orbán gyurcsányozással válaszolt a lehallgatást firtató kérdésekre

Hétfőn a parlamentben azonnali kérdéseket tehettek fel a képviselők Orbán Viktornak. Ezt kihasználva a Párbeszéd politikusai, Kocsis-Cake Olivio, Szabó Tímea és Tordai Bence Pegasus-üggyel kapcsolatban három kérdést tettek fel:

  • Azért vetette be a Fidesz-kormányzat a civilek ellen a Pegasus lehallgató szoftvert, hogy őket megfélemlítsék?
  • Azt hiszik-e, hogy ezt is megúszhatják következmények nélkül?
  • Jelenleg is folytatják-e a törvénytelen kihallgatásokat?

A képviselők előzetesen kijelentették, hogy amennyiben a kormányfő nem ad érdemi választ vagy terelni fog, akkor ők azt igennek fogják tekinteni.

Orbán válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy Pintér Sándor belügyminiszter elfogadta a meghívást a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésére és ott válaszolt is a kérdésekre, ennél többet nem lehet tenni. Megismételte azt a kormányzati álláspontot is, hogy 2010 óta nem történt Magyarországon jogsértő megfigyelés.

Mivel az ellenzéki képviselők nem kaptak konkrét választ a kérdéseikre, ezért azt beleegyezésnek tekintették, mire Orbán kijelentette, hogy „nyilvánvalóan ez a műsor is a Gyurcsány Show része” és a Párbeszéd politikusai most olyanokkal vannak egy oldalon, akik „2010 előtt beengedték az oroszokat a magyar titkosszolgálatba”.

Kapcsolódó
Direkt36: a TEK főigazgató-helyettesét is célba vették a terroristák ellen kifejlesztett izraeli kémszoftverrel

Bodnár Zsolt rendőr dandártábornokról is próbáltak adatokat gyűjteni.

Dudás Róbert, a Jobbik politikusa arról érdeklődött a kormánynál, hogy hajlandó-e befagyasztani az üzemanyag árát vagy csökkenteni a jövedéki adót. Orbán Viktor válaszában kijelentette, hogy olyan árképzési rendszer van Magyarországon, amely magasabb üzemanyagár esetén automatikusan csökkenti az adót. A miniszterelnök szerint az adócsökkentés nem vezetne tartós árcsökkenéshez.

Az üzemanyag árának befagyasztása túl drasztikus lépés, de nem zárjuk ki ennek a lehetőségét,

tette hozzá és megjegyezte, előállhat az a helyzet, hogy „egy radikálissal lépéssel a befagyasztás felé menjünk”. Orbán szerint, ha az árbefagyasztást túl korán lépjük meg, mert az Európai Unió csak átmenetileg engedi meg, és utána hirtelen drasztikusan emelkedik meg újra a benzinár, akkor azt nem fogják bírni a családok. Sőt, Orbán szerint a rezsiárak elszabadulása sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint a drága üzemanyag.

Keresztes László Lóránt, az LMP képviselője a paksi bővítéssel kapcsolatban kérdezte a kormányfőt, aki elmondta, hogy atomenergia nélkül nincs klímavédelem és „ebben a pillanatban Brüsszelben nagyon komoly csatát vívunk”. Orbán elmondása szerint több nyugat-európai ország, így Franciaország is mellettünk áll abban a vitában, amely arról szól, hogy a klímavédelemnek lehet-e része az atomenergia – Magyarország szerint igen.

Az elképzelt és tervezett határidők betartásáért nagy küzdelmet kell vívni,

Mondta a miniszterelnök arra utalva, hogy Paks II. kivitelezése látványos csúszásban van. Hozzátette, hogy a mostani blokk hosszabbításában nem gondolkodnak, mert új blokkot akarnak építeni és beszélt arról is, hogy azért kell orosz technikájú atomerőművet építeni, mert az ország más részére nem akarnak felhúzni újabb erőművet, Pakson viszont az orosz technika működik, és kockázatos lenne két különböző technikájú erőmű egy helyen.

The post Orbán gyurcsányozással válaszolt a lehallgatást firtató kérdésekre first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt