Orbán: Mi kultúrnemzet vagyunk

Mi, magyarok kulturális expanzióban vagyunk, „válság ide vagy oda”, jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Zene Háza átadási ünnepségén, szombaton Budapesten.

A kormányfő az MTI tudósítása szerint kiemelte: nehéz időket él át Európa, járványok, népvándorlási hullámok követik egymást.

Az európai energiaválság itt van a nyakunkon, a brüsszeli ideológiai nyomásgyakorlás is nő, miközben kontinensünk” politikai, katonai, gazdasági és kulturális súlya is folyamatosan zsugorodik a világ többi részéhez mérve

– fogalmazott. Úgy vélte, máshol az ilyen intézmények a járvány miatt inkább bezárni, leépülni és visszahúzódni szoktak, miközben „nálunk itt áll teljes fényében” ez a lenyűgöző új intézmény. Ráadásul a Magyar Zene Háza nem magában árválkodik, hanem része egy hatalmas kulturális beruházásnak, tette hozzá.

Orbán Viktor közölte: az elérhető legfrissebb adatok szerint a magyar kulturális kiadások arányaiban, igaz, holtversenyben, az első helyen állnak az Európai Unióban. 2010-ben ugyan a középmezőnyben voltunk, „de jött a nemzeti alkotmányos fordulat”, és sikerült visszakapaszkodni az élre, mondta. Hozzáfűzte: a magyarok önképének fontos része, hogy

mi kultúrnemzet vagyunk.

A miniszterelnök Facebook-oldalán tett közzé egy videót az eseményről, amin látható, hogy Szakcsi Lakatos Béla Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész a Piros volt a paradicsom, nem sárga című dalt kezdetét is előadta, a „Magyarország előre megy, nem hátra” tiszteletére.

The post Orbán: Mi kultúrnemzet vagyunk first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt