Orbán vallomása: ő nem szereti a bosszú politikáját

Nem szeretem a bosszú politikáját címmel közölt hosszú interjút Orbán Viktor miniszterelnökkel a Welt am Sonntag című konzervatív német lap.

A magyar kormányfő a magyar-német viszonyról kiemelte, hogy „a negatívumok kizárólag a politikának köszönhetőek”, és az élet minden más területén kiválóak a kapcsolatok. A törést a politikai kapcsolatokban egyedül a bevándorlás okozta – tette hozzá.

Biztos rám is jut egy rész a felelősségből a magyar-német rossz politikai közérzetért

– mondta Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy ha a politikusok tehetnek erről, akkor ez rá is vonatkozik-e.

A különbségek a migránskérdésben ugyan „nem áthidalhatók, de kezelhetők”. Arra a felvetésre, hogy majdnem négy év telt el a migrációs válság csúcspontja óta, aláhúzta: „minden, amit 2015 óta megéltünk, még erősebb formában újra meg fog történni”, mert az arab világ népessége hamarosan meghaladja az EU-ét, „és akkor még nem beszéltem Fekete-Afrikáról, ahol ilyen sok embert aligha tudnak eltartani.”

Magyarország ebben a helyzetben határország, amely teljes készültségben él és tudja, kizárólag a török kormánytól függ, hogy az ott élő több millió menekült megindul-e Európa felé. Németország viszont védettebb helyen fekszik, és ezért biztonságosabbnak érzi helyzetét. Ebből, és az eltérő történelmi tapasztalatunkból ered a különböző gondolkodásmódunk – mondta a kormányfő.

A migrációval foglalkozó kormányzati kampányról az Európai Néppártban (EPP) megfogalmazott bírálatokkal kapcsolatban elmondta: az EPP problémája abból fakad, hogy nagyra nőtt, északi tagjai közelebb állnak Emmanuel Macron francia elnökhöz, mint a német Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU), és sajnos a migráció itt is kiélezte a különbségeket.

A kampány egyik fő alakjáról, Jean-Claude Junckerről elmondta: a luxemburgi EPP-s politikus megítélése Nyugaton és Keleten merőben különbözik, Nyugat-Európában az EPP azzal kampányol, hogy az új csúcsjelölt, Manfred Weber majd Juncker úr munkáját folytatni fogja, ami Közép-Európában politikai öngyilkosság, mivel Juncker úrnak itt alig van tekintélye. Ha az EPP győzni szeretne Közép-Európában, azt kell mondania itt: Juncker úr a múlt, Weber úr a jövő – mondta Orbán Viktor.

Nem szeretem a bosszú politikáját, a bosszú mindig hátrafelé van, és visszahúzza az embert

– tette hozzá a kérdésre, hogy a plakátokkal bosszulják-e meg, hogy Junkcer követelte a Fidesz kizárását az EPP-ből.

Mint mondta, Juncker „kedves ember”, akinek a „legidétlenebb és legostobább gesztusait” is megbocsátja az ember, és nincs köztük ellenszenv. Azonban kísérlete a Fidesz kizáratására „személyes illojalitás”, és „nem várhatja el senki, hogy az illojalitásra ne adjunk választ, még ha ez egy kedves ember illojalitása is”.

A kampány másik alakja, „Soros György a globalizmus rosszabbik arcát testesíti meg”. Az egyik oldalon Magyarország áll, amelyet választott vezetői képviselnek. A másik oldalon „a senki által meg nem választott, Soros György által finanszírozott nemzetközi civilszervezetek, NGO-k, amelyek azt akarják, hogy egy másfajta migrációs politikát folytassunk” – mondta a kormányfő, kiemelve, hogy az európai parlamenti választáson a migrációs politika a tét.

A kampány következő szakaszában, amely már „pártkampány lesz, egy további szereplőt fognak a plakátokon látni, Timmermans urat.” Kiemelte: a kampány miatti támadás a baloldalról indul, és „ha a Fidesz nem létezne, akkor valaki mást támadnának”.

Mindig lesz valaki, akit a baloldal „kipécéz, ez a hatalomtechnikájuk lényege”. Ezt hívják szalámitaktikának, a cél pedig az, hogy meggyengítsék az EPP-t, és átvegyék Európa irányítását.

Ez tehát nem szellemi, hanem hatalmi természetű küzdelem. Ezt kellene megérteni. Nem mindenki érti ezt, de a politikai szakirodalomban Lenin nyomán ők „a hasznos idióták”, akik miközben azt hiszik, hogy szellemi harcot vívnak, valójában mások, sőt az ellenfeleink hatalmi érdekeit szolgálják

– mondta a magyar kormányfő.

Kérdésre megerősítette: ez az EPP azon tagjaira is vonatkozik, akik „az egység, az erők összefogása helyett a megosztást tartják jónak”.

(MTI)

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu


Source: 24 teszt