Orbán Viktor kedvenc polgári körét 60 millióval szponzorálja egy állami cég

Az egyházi, egészségügyi és kulturális szervezetek mellett ismét nagy tételben jutott közpénz az állami Szerencsejáték Zrt.-től a NER-hez köthető szereplőkhöz. A társadalmi felelősségvállalást kezelő Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatási listáját a napokban frissítették, ebből derült ki, hogy

a cég 2019 utolsó hónapjában 60 millió forintos szponzorációs szerződést kötött a Szövetség a Nemzetért Alapítvánnyal (SZNA).

A SZNA felelt az Orbán Viktor által 2002-ben meghirdetett polgári körök fenntartásáért, az alapítvány állt a Polgárok Háza, illetve az Orbán Viktort is soraiban tudó, Makovecz Imre által alapított Szövetség a Nemzetért Polgári Kör mögött. Az alapítvány jelenleg is a Polgárok Háza üzemeltetője. Az alapítvány csaknem üres honlapján évekkel ezelőtt megállhatott az idő, a legfrissebb adatnak a 2017-re vonatkozó jelentésük tűnik, azóta nincs aktualitás az oldalon.

Néhány éve botrányt kavart, hogy az alapítvány egy brutális tétellel került fel egy másik állami cég kifizetési listájára: 2016-ban a légiforgalmi irányítással foglalkozó Hungarocontrol Zrt.-től kaptak 320 millió forintot. Hogy mire, azt a 2016-os szerződést követő két évben többször is igyekezett kideríteni a sajtó. Először a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviseletében Fónagy János államtitkár azt mondta, hogy a pénzből az alapítvány a légiirányítást népszerűsítette. Ezt a magyarázatot kissé megingatta, hogy az alapítvány 2016-ra vonatkozó beszámolójában a légiirányítás népszerűsítése nem szerepelt. Később az alapítvány kuratóriumának elnöke, az egykor fideszes országgyűlési képviselőként László Tamás már azt állította, hogy a pénzből az alapítvány által fenntartott Polgárok Háza népszerűsítésére is költöttek. Például az a videó is ebből az összegből jöhetett létre, amit az ügy kipattanásáig mindössze 49-en néztek meg a YouTube-on.

Szintén szponzorációs szerződés keretében jutott közpénzhez a Krskó Tibor kormányközeli üzletember cége, KOD Média, amellyel a Szerencsejáték Nonprofit Zrt. 30 millió forintos kontraktust kötött decemberben. Krskó Tibor egyebek mellett a Rogán Antal tárcájánál kegyvesztetté vált, egykori Pasa parki szomszéd  Csetényi Csaba üzlettársaként is ismert. Csetényiékhez 2016-ig dőltek az állami megrendelések. Két reklámcégük, a Network 360 Reklámügynökség és az Affiliate Network Kft. 2016-ban még 13 milliárd forintot meghaladó éves forgalmat bonyolított, mígnem elapadt a kormányzati pénzcsap. Újabban az üzletemberek kínai hálózattal igyekeznek visszatornázni magukat a nagyok közé.

Ugyancsak decemberben kapott 25 millió forintos szponzori szerződést a Fidesz-közeli Média a Családért Alapítvány, amelyet korábban 15 millió forinttal szponzorált a Matolcsy György vezette MNB egyik alapítványa. A Média a Családért leginkább díjátadóiról lehet ismerős, médiadíjának fővédnöke Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége. De nem csak ez a kapcsolat Lévaihoz: az alapítvány kuratóriumi tagja, Molnár-Bánffy Kata és Orbán Viktor felesége együtt hozták tető alá a Carola Egyesületet. Az Átlátszó ebben a cikkben mutatta be részletesen Molnár-Bánffy és Lévai Anikó szövevényes, de közeli kapcsolatát.

Februárban mindössze egyetlen, 7 millió forintos szponzorációs szerződés született, mégpedig a Férfiak Klubja Nonprofit Kft.-vel. A cég neve önmagában is beszédes, tevékenységüket jól jellemzi, hogy 2017-ben közösen ültettek el egy fát több fideszes politikussal a nemzetközi férfinapon. Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója és elnöke ekkor arról beszélt: úgy érzékelik, hogy az iparosodás óta a férfiak alulbecsülik a családban betöltött szerepüket. A mi karakterünk végzetesen elkezdett hiányozni a minta átadásából – fogalmazott a Zoom híre szerint Bedő Imre.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu


Source: 24 teszt