Örökre eltiltanák a vezetéstől a lányaival részegen balesetező férfit

Súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 42 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki tavaly októberben ittasan balesetezett a lányaival.

A férfi Vanyarc lakott területén Kálló irányába vezette autóját, melyben utasként 19 és 17 éves lányai, valamint egy ismerősük ült. Egy jobbra ívelő kanyarban az ittassága miatt áttért a bal oldali forgalmi sávba, letért az útpadkára és egy kapubeállóban álló autónak ütközött. Az ütközés következtében az álló jármű a szomszédos ingatlan előtt várakozó másik üres kocsinak ütközött, a férfi által vezetett autó pedig a vízelvezető árokba hajtott.

A baleset következtében a férfi kisebb lánya súlyos, a másik két utas pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A baleset oka az volt, hogy a férfi az ittassága miatt nem tudta követni az út vonalvezetését.

A férfit már 26 alkalommal bírságolták meg közlekedési szabálysértések elkövetése miatt. És az elmúlt két évben hatszor tiltották el a vezetéstől a hatóságok. Mivel a mostani balesetet két felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, ezért az ügyészség letöltendő börtönt kér rá azzal, hogy örökre tiltsák el a vezetéstől.


Source: 24 teszt