Öt tavalyi kütyü, amire még idén is megéri lecsapni

Samsung Galaxy Note10 okostelefon

Ahogy az utóbbi években mindig, így 2019-ben is rengeteg telefon látott napvilágot, és az egyre szélesedő kínálatból több mint harminc készüléket le is teszteltünk. Ebből választottuk ki a legsokoldalúbbat, a Samsung legutóbbi csúcstelefonját, a Note10-et, amiből – a korábbi hagyományoktól eltérően – két típus is megjelent: a Note10 és a Note10+. Mi az előbbit kedveljük igazán, hiszen néhány apró funkciót leszámítva ugyanazt tudja, mint a nagytestvére, viszont ez a modell „csak” 6,3 hüvelykes kijelzőt kapott, így a telefon kellemesen kompakt, sokkal jobb kézben fogni, mint a 6,8 hüvelykes Note10+ variánst.

Ami a hardvert (Exynos 9825, 8 GB RAM, 256 GB háttértár) illeti, a mobil abszolút megállja a helyét, ha játékról van szó, és más sem akasztja meg, sőt a Samsung fejlesztette DeX szoftvernek köszönhetően (a megfelelő perifériák és egy monitor segítségével) a telefon még mini PC-ként is használható. Fotózás terén szintén nincs ok panaszra, hiszen a szelfikamera és a hátlapi egységek (összesen három) egyaránt átlagon felüli képminőséget biztosítanak. Bónuszként pedig megkapjuk az S Pen névre hallgató, a telefonból kicsúsztatható ceruzát, amivel nemcsak rajzolni és jegyzetelni lehet a kijelzőn, de a készülék egyes funkciói is irányíthatók vele, akár távolról is. A Galaxy Note10 nemcsak egy szép telefon, de időtálló is, 2-3 évig biztos nem kell lecserélni, ráadásul kis szerencsével már 250 000 Ft alatt hazavihető.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Még egy tipp!

Ha valaki a legjobb fotós telefont keresi, annak ott a Xiaomi Mi Note 10, ami a Huawei Mate 30 Próval van egy szinten, de innen nem hiányoznak a Google szolgáltatásai. Ráadásul bekerült a mobilszolgáltatók kínálatába is.

LG C9 okostévé

2019-ben jó pár okostévé megjárta a tesztlaborunkat, és a legjobbnak idén az LG műhelyéből kikerült C9 bizonyult, ami a középkategóriás mivoltának köszönhetően nem megfizethetetlenül drága, viszont tud mindent, amit napjainkban egy ilyen készüléknek tudnia kell, ráadásul időtálló funkciókkal is felvértezték. Utóbbi alatt például a HDMI 2.1 portokat értjük, amik nemcsak 48 GBps átviteli sebességre képesek, de lehetővé teszik, hogy 120Hz-es képfrissítés mellett játsszunk 4K-ban. Ezt a mai konzolok még nem tudják, de ha valaki már most tervezi egy PlayStation 5 vagy Xbox Series X beszerzését, annak ez a tévé tökéletes választás lehet a 2020 végén érkező új játékgépek mellé.

És ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen még mindig az LG szállítja a legjobb tévés operációs rendszert, a 4K-s OLED kijelző pedig – megfelelő forrás esetén – olyan látványra képes, amitől tényleg leesik az ember álla. Az átlagon felüli képminőségről és a nem 4K-s tartalmak felskálázásról a második generációs Alpha9 processzor vezérelte mesterséges intelligencia gondoskodik, a készülék pedig támogatja az egyre inkább elterjedő HDR10, HLG és Dolby Vision HDR szabványokat is. És az AI nemcsak a képminőségen tud javítani, de a hangzást is képes jó irányba megbolondítani. A távirányító megfelelő gombjával aktiválva a tévé a beépített mikrofonon keresztül felméri az otthonául szolgáló helyiséget, és beállítja a legoptimálisabb értékeket a 40W-os hangrendszernek. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a készülék ára jelentősen csökkent a megjelenés óta, azaz már 450 ezer forint környékén hazavihető.

Fotó: LG

Még egy tipp!

Ha valaki nem OLED kijelzős tévét szeretne, hanem beéri az LCD-vel, ugyanakkor vevő a legmenőbb funkciókra, annak ott a Philips 7304 (The One), amiből az 55 hüvelykes modell mostanra már 200 ezer forint alatt kapható.

DJI Mavic Mini drón

A DJI idén belépett az akciókamerák piacára, drónt viszont csak egyet mutatott be. Ez a gép viszont egy elég érdekes darab, hiszen a belépőkategóriás Spark utódjáról van szó. A Mavic Mini ugyan nem tud 4K-ban videót rögzíteni, be kell érni 2,7K-val, cserébe képes fél órán keresztül a levegőben maradni, a súlya mindössze 249 gramm, összehajtogatva pedig elfér egy kabátzsebben vagy egy övtáskában. Ennek hála könnyű elcsomagolni és magunknál tartani, azaz ideális lehet, ha arra keresünk gépet, hogy az utazásaink során a levegőből örökíthessük meg az emlékezetes pillanatokat vagy a különleges helyeket.

A gép ugyanakkor kezdőknek is ideális lehet: a kezelése pofonegyszerű, ugyanakkor mégsem egy olcsó játékszer, hiszen jár mellé normális kontroller, mindig stabilan repül, ha kell, akár 50 km/h-s sebességre is képes, a kamerája pedig van annyira profi, hogy tényleg jó minőségű felvételek készülhessenek vele. Ez a gép akár youtube-os tartalomgyártásra is használható, és a tényleg nem túl bonyolult reptetésnek köszönhetően még egy gyereknek is nyugodtan odaadhatjuk. Mivel októberben jelent meg, már az ára is olvadt kicsit, némi szerencsével akár 130 ezer forint környékén is rá lehet bukkanni.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Még egy tipp!

Ha valaki a Mavic Mininél valamivel combosabb drónt keres, annak ott a Yuneec Mantis G: szintén idei gép, de ez már tudja a 4K-t, akár 72 km/h-s sebességre is képes, ráadásul ez is fenn marad a levegőben harminc percig.

TP-Link Kasa okosizzók

Napjainkban egyre gyakoribb hívószó az okosotthon, ami nemcsak egyre intelligensebb eszközöket jelent, de energiahatékonyságot és fenntarthatóságot is. Az otthonunk okosítását érdemes a legegyszerűbb tétellel, a világítással kezdeni, és ebben lehet segítségünkre a TP-Link által gyártott, Kasa márkanév alatt futó okosizzó-termékcsalád. Nekünk a KL100-as szériát volt szerencsénk kipróbálni, és ebben a szériában található szimpla állítható fényerőjű (110), variálható színhőmérsékletű (120) és színes (130) körte is. A beüzemelésük mindössze öt perc, és tartozik hozzájuk egy kifejezetten jól felépített alkalmazás, amivel az izzók könnyedén irányíthatók az okostelefonunkról.

A Kasa izzók egyik nagy előnye, hogy használják a vezeték nélküli hálózatot, így akkor is vezérelhetjük őket, ha elhagyjuk a lakást, ami hatalmas előny, ha indulás előtt elfelejtjük lekapcsolni valamelyik égőt. Az applikációban beállíthatunk rutinokat, kikeverhetünk saját színeket, sőt egy külön menüpontban azt is ellenőrizhetjük, összesen hány órán át üzemeltek az izzók, mennyit fogyasztottak, és az alkalmazás még azt is kiszámolja nekünk, hogy mennyi energiát takarítottunk meg egy hagyományos 60 W-os égőhöz képest. A TP-Link megoldásának jelentős pozitívuma továbbá, hogy olcsóbb, mint sok konkurencia, a telepítése és használata pedig könnyebb, mint a hasonló árban lévő IKEA-okosvilágításé.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Még egy tipp!

Ha valaki praktikus eszközökkel szeretné felvértezni a lakását, érdemes egy pillantást vetnie az IKEA Symfonsik termékcsaládjára, amiben található egy olyan okoshangszóró, ami a kialakításának hála polcként is használható.

Sony WF-1000XM3 zajszűrős fülhallgató

A Sony évek óta a zajszűrős fejhallgatók királya, az 1000X néven futó termékcsaládjuk minden egyes modellje jobb, mint az előző, és rendre kenterbe verik a konkurenciát (helló Bose). A cég ugyanezt igyekezett elérni a pánt nélküli fülhallgatók piacán is, de az első próbálkozásuk sem a hangminőséget, sem a dizájnt illetően nem volt túl sikeres. Ezt a csorbát küszöbölték ki idén nyáron, mikor megjelent a WF-1000XM3, aminek szerencsére csak a neve borzalmas. Külsőre például nem az Apple által divatba hozott pipaszerű megoldást követi, sokkal inkább egy kapszulára hasonlít, a hangzást illetően pedig még fél évvel a megjelenést követően sem nagyon akad párja.

A Sony ugyanakkor nemcsak a hangminőség terén alkotott nagyot, de a külvilág kizárását illetően is. A füles aktív zajszűrést használ: szoftveresen feltérképezi a kintről érkező hangokat, amiket saját maga keltette hanghullámokkal semlegesít, a fülünkbe pedig már csak az általunk választott zene jut el. A WF-1000XM3 képes szinte teljesen tompítani a budapesti Teréz körút villamosoktól és gépkocsiktól hangos zaját, és megbirkózni a 2-es és 3-as metró legendásan hangos szerelvényeivel is. Mindezt pedig csak tetézi, hogy a két kis füles akár hat órát is kibír egyetlen töltéssel, a hordozható tokban pedig annyi a szufla, hogy még háromszor újra lehet tölteni a kis dugókat, mielőtt végleg elfogyna az összes tárolt energia. A fülhallgató ára a megjelenéskor ugyan a 100 ezer forintot nyaldosta, de mostanra sokkal barátságosabb összeget kérnek érte: már 70 ezer környékén is lecsaphat rá az ember.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Még egy tipp!

Ha valaki vezeték nélküli fülhallgatóra vágyik, de nem fontos számára a zajszűrés és olcsóbban keres alternatívát, akkor érdemes elgondolkodni a Samsung Galaxy Buds fülesen, amit a formát és a hangzást illetően jónak találtunk.