Ötvenöt késszúrással végzett a nővérével és sógorával, majd meggyújtotta a holttesteket

Döbbenetes vérfürdőt rendezett nővére süttői otthonában az a 26 éves Sz. Dávid, akit pár nappal ezelőtt vett őrizetbe a rendőrség a májusi süttői kettős gyilkosság miatt.

Dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi nem tett vallomást a kihallgatása során.

Az épületben a 41 éves K. Krisztán, a 30 éves felesége, Alexandra, valamint a nő 26 éves testvére Sz. Dávid tartózkodott a tragédia napján. A megalapozott gyanú szerint Sz. Dávid 36 késszúrással megölte a sógorát, majd 19 késszúrással meggyilkolta nővérét is. A férfi ezt követően benzinnel átitatott rongyokat tett a holttestekre és a házban is benzint locsolt szét, majd azt meggyújtotta.

Sz. Dávid  másodfokú égési sérüléseket szenvedett a kezén, lábán és az arcán is, ezért az állapota csak most tette lehetővé, hogy kihallgassák. A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírója egyetértett az ügyészség indítványával és szökés, elrejtőzés veszélye miatt letartóztatta a férfit.

Testvére miatt halt kínhalált a süttői fiatalasszony a párjával

Több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják a családi házat felgyújtó férfit.


Source: 24 teszt