Már csak három és fél lépésre van öntől Kim Kardashian
Kisebb lett a kicsi a világ: most megnézheti, hány emberen keresztül tudja megbökni a random vadidegent.
Kisebb lett a kicsi a világ: most megnézheti, hány emberen keresztül tudja megbökni a random vadidegent.
Férfivá cseperedett Hajas Laci fia, akin máris látszik, hogy imádni fogják a nők. Dávid már gyerekkora óta vízilabdázik, remekül lő kapura és a labdát akár egyetlen ujján is képes megpörgetni. A 16 éves srác hetente ötször jár edzésre, hétvégenként pedig a meccseken bizonyít, de emellett azért a barátokra és a lányokra is marad ideje.
Az egyik rendőrtiszt karjaiban landoló gyerek a bátorságának köszönheti az életét.
Januárban visszatért, de szeptemberig ismét nem versenyez az olaszok olimpiai bronzérmes műkorcsolyázója, a doppingvétség miatt tavaly egy évre eltiltott Carolina Kostner.
Egy angol egyetemi múzeumban lelte halálát, nem fogják kitalálni, hogyan!
Ép testben ép lélek. Minden áldott nap.
Ezen a héten egyikük sem jelent meg nyilvános eseményen, a meghirdetett sajtótájékoztatókról és más programokról sorra derül ki: elmaradnak.
Nem hordhat kényelmes cipőt a lány, mert azzal vét az iskola szabályai ellen. A brit fiatal hat és fél kilométert gyalogol minden nap, de ezentúl csakis elegáns cipőben.
A XXI. században is van, aki az élet egyszerűbb és lassabb folyását választja. Hans, a Burgenlandban élő juhász is közéjük tartozik: életmódját önként választva, a várost hátrahagyva már több mint 30 éve pásztorkodásból él. Juhász Norbert Magyar Sajtófotó-díjas képriportja.
A calais-i menekülttáborban is előadták a Hamletet, Shakespeare születésének 450. évfordulója alkalmából a londoni Globe Színház tagjai.
Rendszer Kontroll Kft.2024 RSS Feed Gyűjtemény