F1: Zöld utat kap a motorfejlesztés
A Renault motorfőnöke elárulta, hogy 2017-re teljesen eltörlik az erőforrások fejlesztésére vonatkozó korlátozásokat, kidobják zsetonrendszert.
A Renault motorfőnöke elárulta, hogy 2017-re teljesen eltörlik az erőforrások fejlesztésére vonatkozó korlátozásokat, kidobják zsetonrendszert.
Ha az ENSZ nem áll mellé, akkor nem marad Ecuador londoni nagykövetségén a Wikileaks alapítója.
Az irányadó mutatók erősödésével indult a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön az előző napi másfél százalék körüli gyengülés után. A londoni FTSE-100 index 1,58 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,03 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,85 százalékkal emelkedett a kereskedés első perceiben. Szerdán a londoni értéktőzsd
Kihirdették a minőségi, üzleti és a fogyasztói szempontból legfontosabb magyar márkák névsorát. Az Igazgyöngy Alapítvány is felkerült a listára.
Minden, szegregált osztályban töltött tanév után 500 ezret akarnak, fejenként.
Sajtóértesülések szerint 2017-től megszűnik a motorokra vonatkozó zsetonrendszer a Forma-1-ben.
A Zara főhadiszállásán kiderült, hogy nem úgy kell mondani, ahogy írva van. Ön hogyan mondta eddig?
Legnagyobb arányban a magyar utasok maradnak kint az USA-ban a megengedettnél tovább, legalábbis a vízummentességet élvező országok lakosai közül – derült ki egy új bevándorlási jelentésből, amelyet az amerikai Belbiztonsági Minisztérium készített.
Nem kell hozzá sztárnak lenni, hogy az ember stílusosan jelenjen meg, persze nem árt. Összeszedtünk egy erős képgalériát írókkal, zenészekkel, mozicsillagokkal és földi halandókkal inspirációnak.
Rendszer Kontroll Kft.2024 RSS Feed Gyűjtemény