Ez történik az utasokkal egy kilyukadt gép fedélzetén
Nem lehetett kellemes nekik. Oxigénmaszkban ültek a helyükön, miközben a fedélzeten erősen süvített a szél.
Nem lehetett kellemes nekik. Oxigénmaszkban ültek a helyükön, miközben a fedélzeten erősen süvített a szél.
A 71 éves volt szabadkai polgármester 12 évig vezette a Vajdasági Magyar Szövetséget.
Habár a Valencia idén egyszer már meglepte a Barcát, Katalóniában a kiütés elkerülése lehet a Denevérek célja.
A Les 2 Alpes síterep étteremének öt alkalmazottja egy hóágyú védőmatracán száguldozott.
A metszéssel érdemes megvárni a tartósan alacsony hőmérsékletet.
Nem tudta megjavítani a telefonkészüléket, ezért az ügyfél foglya maradt a nagykanizsai szerelő – a férfit végül rendőrök szabadították ki.
Egyelőre azonban homályos, hogy pontosan mit vizsgál a rendőrség az ügyben.
Nem tudtak magukon uralkodni egy amerikai repülőjárat stewardessei: útközben, az utasok szeme láttára estek egymásnak.
Amikor már azt hinnénk, hogy a szög+kalapács témakörben képtelenség egészen új dologgal előállni, mindig jön egy dizájner, iparművész vagy formatervező, és letesz az asztalra egy olyat bigyót, mint ez. És egyszeriben minden kisgyerekes, barkácsolós családba kötelező lesz ez a darab.
Az elmúlt időszakban nagyot fejlődött a sportabroncsok kínálata: egyre több modellhez elérhetőek a radikális, száraz aszfaltra született félslick abroncsok (pl. Pilot Cup), vannak szélsőségesen sportos versenyzők (pl. Pilot Supersport), és vannak mindenes sportabroncsok. Utóbbiba tartozik a Michelin Pilot Sport szériája, amely új generációba lép: a
Rendszer Kontroll Kft.2024 RSS Feed Gyűjtemény