38 lopott telefont csempészett ki a nadrágjában
A Libertines birminghami koncertjén fosztogattak a tolvajok.
A Libertines birminghami koncertjén fosztogattak a tolvajok.
Elhunyt Versényi László – jelent meg péntek délután a szinkron szakma Facebook-oldalán. A Népszava érdeklődésére a Pesti Magyar Színház megerősítette az információt.
A másokkal megosztott masszázsmedencéknél fokozottan érvényesíteni kell azokat az ökölszabályokat, melyek a víz tisztaságát és a benne ülők egészségét védik. Soha nem szabad lebecsülni az emberek kreativitását, ha a forró vízről és a medencehasználatról van szó. Jöjjön 3 abszolút igazság!
A Benkó Dixieland Band végleg megszűnt, a továbbiakban egyetlen zenekari formáció sem viseli a zenekar alapítójának nevét.
Két amerikai formatervező találta ki a megoldást az emberi testek halál utáni környezetbarát „feldolgozására”. Találmányuk megköti az emberi testből a talajba kerülő káros anyagokat, így lehetővé teszi, hogy úgy hagyjuk itt az árnyékvilágot, hogy nem rúgunk egy utolsót az környezetünkbe.
Hóvihar, jég miatt megsérült emberek, szék nélkül maradt drukkerek, elrontott himnusz a Super Bowl XLV-ben.
A bányaomlás december 25-én történt, a föld alatt rekedt gipszbányászok életéért azóta küzdöttek.
A kutya tulajdonosa össze-vissza beszélt az állatvédőknek, akik nem hagyják annyiban a dolgot.
Az ezermilliárd forintot is meghaladhatja a közbeszerzésekből visszaosztott pénzek nagysága a Transparency International szerint.
Így látja a veterán, Gerhard Berger, aki szerint a német versenyző csak azért nem sikeresebb, mert Lewis Hamilton a csapattársa.
Rendszer Kontroll Kft.2024 RSS Feed Gyűjtemény