Parkká alakul, majd megnyílik a budapestiek előtt a Városháza udvara

A főpolgármester hétfőn kora délután tartott sajtótájékoztatójában Budapest egyik szégyenfoltjának nevezte a kórházként született, majd laktanyaként működött Városháza épületegyüttesének harmadik udvarát, amit Budapest vezetése nyolc évtizede akar már nyitott parkká alakítani, az álmok rövidesen azonban végre valósággá válnak.

Karácsony Gergely arról beszélt, hogy a legutóbb a Merlin Színháznak otthont adó, több mint tíz éve üresen álló épület rövidesen véget érő felújítása (itt kaphat majd helyet a Budapesti Galéria is), illetve a Károly körút felé néző, balesetveszélyessé vált hátsó homlokzatának felújítása után, 2023-ban

a tervek szerint megkezdődhet a jelenlegi murvás parkoló átalakítása, amit megnyitnak majd a főváros lakói előtt.

A Főváros ma épp ezért kiírta a 15800 négyzetméteres földdarabra vonatkozó tervpályázatot – ennek legfontosabb követelménye, hogy a terület legalább 50 százalékát zöldterületnek kell majd borítania – , az erre beérkező tervcsomagok közül pedig a következő év tavaszán választják majd ki a győztest.

A városvezető hozzátette:

határozott céljuk az épületegyüttes megtartása, sőt, azt a lehető legtöbb közcél kiszolgálására akarják képessé tenni.

Az alig tízperces eseményen Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes is a pódiumra lépett, aki kiemelte:

a pályázat bírálóbizottságában a főváros, az építészszakmai szervezetek képviselői, az V. kerületi önkormányzat, illetve az állam mellett egy nyilvános pályázat útján kiválasztandó civil jelentkező is helyet kap majd.

The post Parkká alakul, majd megnyílik a budapestiek előtt a Városháza udvara first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt