Pelsőczy Réka: Miért gondoljátok, hogy a pálya két oldalán játszunk? Ez nem foci

Sodró Eliza mellett egy másik színésznő, Pelsőczy Réka is reagált a kormánysajtóban az SZFE-t támadó vidéki színházigazgatók nyilatkozataira. Cseke Péter, Forgács Péter és Besenczei Árpád az Origóban, Seregi Zoltán a Magyar Nemzetben panaszkodott arról, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemről kikerülő hallgatók nem akarnak vidékre menni, és inkább játszanak a független színházakban. A Katonában játszó Pelsőczy az SZFE-n is tanít, és a Színház.online.hu-n tette közzé nyílt levelét, melyet rögtön konkrét kérdéssel indít:

Szeretném megkérdezni Forgács Pétertől, a Győri Nemzeti Színház igazgatójától és Besenczi Árpádtól, a zalaegerszegi Hevesi Sándor színház igazgatójától, mikor és kit keresett meg utoljára az egyetemről szerződtetés céljából? Mire alapozza, hogy jobb tapasztalatai vannak a kaposvári diákokkal? Második öt évemet töltöm osztályvezetőként az egyetemen. Mi soha nem beszéltünk, és tanítványaim sem szóltak, hogy keresték volna őket.

Pelsőczy több példát is említ arra név szerint, melyik tanítványa melyik vidéki színházhoz szerződött, sőt, olyan tanítványa is volt, aki a Nemzeti Színházhoz akart szerződni, és ebben is segítették: „Mivel Vidnyánszky Attila nem jár vizsgákat nézni az egyetemre, mi kerestük meg őt.” Mint ahogy szerinte számos vidéki színház sem kereste meg őt és végzett tanítványait, sőt, a vizsgaelőadásokat se nézték meg.

Az írás utal rá, számos diák akar átmenni az SZFE-re a Kaposvári Egyetemről, részletezi az SZFE siralmas anyagi és egyéb helyzetét, de szerinte épp ezért mindegy, hogy ki hol végzett, mert a cél közös:

Nem értem mi ez az ellenségeskedés, és miért gondoljátok, hogy a pálya két oldalán játszunk. Ez nem foci. Nincsenek térfelek. A pálya mindannyiunké.

És inkább össze kéne fogni, mint részt venni ebben. Színészek vagyunk, ha találkoznánk egy forgatáson vagy egy színdarabban, tudnánk dolgozni és beszélni is egymással. Miért csináltok úgy, mintha ez nem így lenne? Miért csináltok úgy, mintha a hétköznapjaink a színházi mindennapjaink, az olvasópróbák, próbák, előadások, premierek, küzdelmes körforgása nem ugyanolyan lenne mindannyiunknak?

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu


Source: 24 teszt