Pest megyében is újraindulnak a közlekedési vizsgák jövő héttől

A járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekhez igazodva jövő héttől Pest megyében is szervezhetőek közlekedési vizsgák, az időpontokat a jelentkezések függvényében hirdetik majd ki – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel. Az ITM korábbi döntése alapján Budapest és Pest megye kivételével már a hét elején újraindulhattak a márciusban felfüggesztett közlekedési vizsgák és utánképzések.

A közleményben idézik Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, aki elmondta: csütörtökig a különböző kategóriákban közel 2500 vizsgázó adott számot felkészültségéről, ezen belül 1300-an a legtöbb jelentkezőt felvonultató „B” kategóriában. Az újraindulás után a sikeres vizsgát tevők aránya valamennyi kategóriában felülmúlta a korábbi időszak átlagát – tette hozzá.

A mutató a közlekedési alapismeretekből vizsgázók esetén 66-ról 70 százalékra, a forgalmi vizsgát tevők esetén 56-ról 66 százalékra javult. A vizsgák minden esetben fennakadások nélkül zajlottak, a résztvevők fegyelmezetten követték a biztonsági előírásokat.

A korlátozó intézkedések legutóbb bejelentett feloldásával összhangban a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. Pest megye területén is haladéktalanul megkezdte a közúti járművezetői és közúti közlekedési szakemberek vizsgáinak szervezését, megnyitotta ceglédi, pomázi, szigetszentmiklósi és váci ügyfélszolgálati irodáit. A vizsgaközpont már fogadja az autósiskolákból beérkező vizsgajelentéseket, a vizsgák várhatóan a jövő hét első felében kezdődhetnek meg.

Felhívják a figyelmet arra, hogy az egyes helyszíneken továbbra is csak azok vizsgázhatnak, akik életvitelszerűen az adott területen (településen, megyében) élnek, vagyis a budapesti lakosok ebből a célból még mindig nem utazhatnak az ország másik részébe. A vizsgaközpont változatlanul csak ott szervez vizsgákat és utánképzéseket, ahol járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel kötelező feltétele a védőfelszerelés – maszk és kesztyű – viselése.

A társaság a veszélyhelyzetre tekintettel, a fertőzési kockázatok mérséklése érdekében rugalmasan kezeli az akár a vizsga napján beérkező lemondásokat is, és ilyen esetben ingyenesen biztosít új időpontot – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Kiemelt kép: 24.hu/Farkas Norbert


Source: 24 teszt