Pesty László: még Kim Dzsongun sem irányít mindent, nemhogy Orbán Viktor

Pesty László maga hívta fel a Válasz Online-t, hogy beszélhessen a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezéséről. Azt mondja, hiába a fideszes árulózás, neki most kampányfőnökként az számít, hogy a konzervatív-szabadelvű portál olyan véleményformálókat ér el, akikre szükségük van. Egyébként is mindenkit meg akarnak keresni a médiában, a politikában, mert

nem pártpolitikai kérdés, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek közvetlenül Brüsszelből is kaphassanak kohéziós pénzt.

Rosszul állnak. Mintegy 80 ezer aláírásuk van. Májusig egymillió kell. Bízik benne, hogy meglesz, mert ez össztársadalmi ügy. Az, hogy ő fideszes, ezt nem hitelteleníti, hiszen sokszor mást mond, mint a valóban feketeöves fideszes  barátai, akikkel egy politikai családhoz tartoznak.

A „két Fidesz-elmélet”

Szerinte a Fidesszel rendszerszintű gond nincs, csak hát a sok kis Borkai. Sarkításnak tartja, hogy az elnök kizárólagos akarata érvényesül a Fideszben, hiszen

még Kim Dzsongun sem irányít mindent, nemhogy Orbán Viktor.

A kormányfő egyszemélyi felelősségéről azonban nehéz árnyaltan beszélni. Ő úgy látja, a kormányzás csapatmunka, és nagyon unja már, hogy a

ki-rontotta-el-elméletek országa lettünk, hetente jönnek a nagy megfejtések, hogy min ment el az önkormányzati…

Neki is van, a „Két Fidesz-elmélet”. Szerinte ugyanis Borkai ügye nem elszigetelt, abban az emberek saját fideszes kiskirályaikat látták.

Az egész a pénzről szól

A székely ügyhöz visszatérve azt mondja, nem lepte meg, hogy ellenzékiek, Karácsony Gergely mellett Soproni Tamás (Momentum) Keresztes László Lóránt (LMP) is az elsők között támogatták a kezdeményezést. A Fideszből két miniszter Gulyás Gergely és Varga Judit csatlakozott, de szerinte azoknak is alá kellene írniuk, akiknek ellenérzéseik vannak a székelyek idejövetelével szemben.

Ha azt akarják, hogy ne jöjjenek ide, ahhoz az kell, hogy élhető legyen az élet magyarként Székelyföldön. Ahhoz meg pénz kell. A román kormánytól függetlenül kapott pénz. (…) Az aláírással még az is jól jár, akinek elege van a határon túliakból.

Az egész a pénzről, arról szól, hogy őshonos nemzeti etnikai kisebbségek pénzt kaphassanak a saját kormányuktól függetlenül, akár annak megkerülésével is.

Vannak rendes oligarchák

Kampányszakértőként arra nem tér ki, hogy ez vonatkozhat-e nem etnikai kisebbségekre is, Budapest ilyen alapon megkerülheti-e a kormányt és abba sem megy bele, hogy az Orbán-kormány kontra Brüsszel és Csíkszereda kontra Bukarest szabaságharcot összevesse. Azt viszont elárulja, hogy a mostani kampányban már komoly meglepetések és csalódások is érték. Példákat nem mond, mert össze akarja szedni az egymillió aláírást májusra, abból a nagyon kevés pénzből, amit a

A sokat szidott oligarchák és üzletemberek adták. Jobboldali és baloldali oligarchák és üzletemberek. Meg függetlenek.

Úgy véli, nagyon sok valóban rendes ember van köztük. Ő ment el hozzájuk, de neveket nem árul.

Pesty László: Sose köpök abba a tányérba, amiből ettem

Nagyinterjú székelyszarta magyarról, Fekete Dobozról, maffiáról, gumibotozásról, bölcs Orbánról, a Fidesz piócáiról, Gyurcsányról és Navracsicsról és Németh Szilárdról, betegségről és életről.

 

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


Source: 24 teszt