Putyin emberei már a gyerekeiket ültetik pozícióba

A Kreml vezetőinek egyre több gyermeke kerül fontos állami vagy államgazdasági posztokra, esetleg olyan magáncégek élére, amelyek aztán jól jövedelmező üzleteket kötnek az orosz állammal. Ez is mutatja: az olyan hibrid rendszerekben, mint a putyini Oroszország, elengedhetetlenül fontos a lojalitás. Mármint az elitek lojalitása a hatalomhoz.

Miközben választásokat tartanak (ezért is beszélhetünk hibrid rendszerről, nem „vegytiszta” diktatúráról), az ellenzéknek minimális az esélye a nyerésre. Így persze az elit megújulására sincs mód demokratikus úton. Az ellenzéki vezetők állandó veszélyben vannak: Borisz Nyemcov 2015-ös meggyilkolása vagy az Alekszej Navalnij elleni legutóbbi merényletkísérlet rámutat arra, hogy a rendszerrel szembemenő politikusok nem számíthatnak kíméletre Oroszországban.

Kapcsolódó

Filmbe illő módon leplezték le a Navalnijt megmérgező titkosügynököket

A napokban egy nemzetközi újságírócsapat nemcsak azt bizonyította be, hogy az orosz titkosszolgálat mérgezte meg Alekszej Navalnijt, az orosz ellenzék vezető alakját 2020 nyarán, de azt is bemutatták, hogy pontosan kik végezték el a piszkos munkát. Bénák vagy gátlástalanok voltak a leleplezett ügynökök?

A Szovjetunió összeomlását Vlagyimir Putyin elnök egyfajta birodalmi ethosz kialakításával próbálja pótolni, megerősítve a vallás újbóli előtérbe helyezésével és a hagyományosan államfüggő orosz ortodox egyház erősítésével. A birodalomépítéshez pedig jól jön a feudális, rendi jellegű társadalomszervezési modell.

A lojális elit kialakítása és továbbéltetése így elsősorban a rokoni, baráti szálak mozgatásával érhető el, mint ahogyan a középkori vazallusok a birtokkal együtt a hűbérurukhoz való hűséget is továbbörökítették a fiaikra. És persze a feudalizmushoz hasonlóan ez sincs törvénykönyvbe vésve – a pillanatnyi erőviszonyoktól függően alakultak a hűbéri lánc kapcsolatai a középkorban csakúgy, mint a nepotizmus a modern Oroszországban.

A modernizációt mindig is csak külső kényszer hatására elfogadó Oroszországban most tehát az örökösök rezsimje kezd kibontakozni.

A Putyinnal jó viszonyt ápoló oligarchák, állami vezetők és állami vállalati csúcsmenedzserek igyekeznek ugyanis gyermekeiket, rokonaikat jól jövedelmező vagy hatalmi szempontból gyümölcsöző pozíciókba elhelyezni.

A sort a korábbi miniszterelnökkel, a 2007-ben lemondott Mihail Fradkovval kezdhetjük. Gyermekei kulcspozíciókat foglalnak el az orosz pénzügyi és államigazgatási szektorban: Pjotr Fradkovot, az exminiszterelnök idősebb, 42 éves fiát nemrégiben nevezték ki a Promszvjazbank pénzintézet élére, amely a Le Monde szerint a fegyverüzletek finanszírozásában aktív.

Az idősebb Fradkov – aki a külföldi hírszerzés igazgatója is volt korábban Moszkvában – jelenleg a rakétagyártásáról ismert Almaz-Antey állami hadiipari csoport feje, amely a világ tíz legfontosabb fegyvergyártója között szerepel.  Így akár saját fia is finanszírozhatja majd az apa fegyverüzleteit.

Michael Klimentyev / Sputnik / AFP Pjort Fradkov fogadja Vlagyimir Putyint az Almaz-Antey állami hadiipari csoporthoz tartozó Izsevszki Elektromechanikus Üzemben 2017. június 23-án.

Ráadásul nem csak a nagyobbik fia került pozícióba mostanában. A másik gyerek, a 39 éves Pavel az elnöki adminisztrációhoz csatlakozott, azaz Putyin elnök legbelsőbb körének tagja lett.

A Le Monde szerint Putyin gyerekkori barátjának fia, Viktor Khmarin aki eddig a Seychelles-szigeteken volt konzul (ez az offshore-paradicsom kulcsfontosságú az eltitkolni vágyott vagyonok elrejtésekor) most a RusHydro nevű állami óriásvállalat élére került, amely vízi erőművek működtetésével termel elektromos áramot.

A Szövetségi Tanács elnökeként, azaz a parlament felsőházának első embereként és korábbi szentpétervári kormányzóként is ismert Valentyina Matvijenko szintén régről ismerheti Putyint, aki ugyancsak az egykori Leningrádban kezdte a politikai karrierjét. Jelenleg a felsőház élén állva ő a harmadik a „trónutódlási” rangsorban Putyin és a gyengülő befolyású Mihail Misusztyin kormányfő után. Valentyina fia, Szergej Matvijenko viszont kihasználja édesanyja pozícióját, és üzleti karriert fut be: korábban a VTB bank egyik vezetője volt, de most egy új, a közszolgáltatási szférában működő céget alapított, amely erősen függ az állami megrendelésektől.

A Le Monde az orosz Novaja Gazeta alapján kezdte el kigyűjteni az elitpozíciókat halmozó családokat, pontosabban azokat, akiknél az apa vagy az anya már a putyini elit megbízható tagjaként megalapozta a família „előmenetelét”, s ahol a gyerekek aztán szintén fontos pozíciókat töltenek már be.

Fradkovékon, Hmarinékon és Mativjenkóékon kívül az orosz lap a Szövetségi Pénzügyi Felügyelet igazgatóját, Jurij Csihancsint, a Kreml korábbi kabinetfőnökét, Szergej Ivanovot, a Biztonsági Tanács Titkárát, a titkosszolgálat, az FSZB korábbi főnökét, Nyikolaj Patrusevet és Elena Mizulina szenátort említi. Szerepel a listán Jurij Trutnyev miniszterelnök-helyettes, illetve a Szövetségi Védelmi Szolgálat korábbi igazgatója, Jevgenyij Murov mint olyan, akinek sikerült gyermekeit vagy más rokonait fontos állami vagy „államfüggő” pozíciókba juttatnia.

Trutnyev kevéssé ismert, 6 danos karatemester és orosz miniszterelnök-helyettes. Egyszer állítólag majdnem összeverekedett a korábbi ukrán elnökkel, Petro Porosenkóval a davosi világgazdasági fórumon. Három felesége is volt, akik közül kettő „terjeszkedik” az üzleti életben, továbbá fiai és egy távolabbi rokona is aktív az orosz vidék bizniszeiben.

A listán szintén szereplő Nyikolaj Patrusev fia jelenleg is az orosz kormány tagja: Dmitrij Patrusevet 2018-ban nevezték ki agrárminiszterré. Az apa, Nyikolaj a KGB-utód FSZB főnöke is volt korábban, és a világsajtó híreibe is bekerült karácsony előtt. Az ő egyik emberének, azaz a Szövetségi Biztonsági Tanács szakértőjének adta ki magát ugyanis Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető, amikor lebuktatta azt a férfit, aki az ellene tervezett merénylet nyomait kellett, hogy eltüntesse. Így a telefonon felhívott férfi részletesen elmesélte az ellenzéki politikusnak, hogy miként készítették elő az orosz titkosszolgálatok az azóta „alsónadrágos” akcióként elhíresült és félresikerült gyilkossági kísérletet ellene.

Hogy Navalnij és a feltételezett merénylő beszélgetése hiteles-e, azt a Kreml vitatja, az azonban feltétlenül érdekes, hogy a megtévesztett (és feltételezett) elkövető Patrusev, illetve az általa vezetett szervezet neve hallatán rögtön beszélni kezdett.

Putyin közeli emberei persze nem most kezdték a hatalmukat kiépíteni az elnök körül, aki maga is olyan idős már (68 éves), hogy egy darabig arról szóltak a hírek, meg sem kaphatja a koronavírus elleni orosz vakcinát – igaz, azóta a 60 felettiek is jelentkezhetnek már az oltásra. Így például Putyin baráti köreként ismerik azt a villatulajdonos-egyesületet, amely az Ozero Szövetkezet nevet viseli. Az ozero oroszul tavat jelent, ugyanis egy Szentpétervár környékén lévő tó partján sorakoztak azok a dácsák, amelyek tulajdonosai tagjai lettek a szövetkezetnek. Ez a társulat már 1996-ban megszerveződött a mai orosz elnök körül.

MTI / EPA / Szputnyik pool / Alekszej Druzsinyin Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) speciális védőöltözetben látogatja meg azokat a pácienseket, akiket koronavírus-fertőzés gyanújával megfigyelés alatt tartanak egy moszkvai kórházban 2020. március 24-én.

Putyin az ezredfordulón vette át Borisz Jelcintől a hatalmat Oroszországban és az elmúlt 21 év alatt kiépítette elnöki (időnként: miniszterelnöki), és szinte korlátlan hatalmát. Eközben a társaság tagjai szinte folyamatosan kormányzati pozíciókban voltak vagy fontos gazdasági érdekeltségeket szereztek.

Az Ozero Szövetkezet tagjai közé tartozik egy tetstvérpár: Andrej Furszenko oktatási és tudományügyi miniszter volt (jelenleg is elnöki tanácsadó), Szergej pedig a Gazprom gázipari konglomerátum leányvállalatainál szerzett pozíciókat. Az Ozero-csoport „házibankja”, a Bank Rossiya körül több szövetkezeti tag is aktív volt: ilyen például az 1,4 milliárd dolláros vagyonú Jurij Kovalcsuk és Viktor Mjacsin, aki vezérigazgatója is volt a pénzintézetnek.

Az igazi családi bizniszek viszont egy másik Ozero-taghoz kötődnek: Nyikolaj Samalov is aktív volt a Bank Rossiyában és a Gazprombankban is. Samalov egyébként is Putyin legrégebbi barátai közé tartozik a sajtóértesülések szerint. A fiai közül az egyik, Kirill elvette feleségül Putyin lányát, Jekatyerina Tyihonovát, de a boldogság nem tartott túlzottan sokáig (2013 és 2018 között élt házasságban a pár). Pedig a házasság nem kezdődött rosszul: hatalmas, háromnapos esküvői partit rendeztek egy Szentpétervárhoz közeli orosz síparadicsomban. A friss házasok ráadásul gyorsan szórni kezdték a pénzt: luxusvillát vettek Putyin vidéki rezidenciája mellett, Moszkva közelében, illetve egy másikat az Atlanti-óceán partján, a francia üdülőhelyen, Biarritzban.

Most decemberben orosz tényfeltárók azonban kiderítették, hogy a hét évvel ezelőtti esküvő csupán aprópénzbe kerülhetett ahhoz, képest, hogy milyen „nászajándékot” kapott Kirill, aki jelentős tulajdonrészt szerzett off-shore cégeken keresztül a petrolkémiai óriásvállalatban, a Sziburban.

Az iStories nevű orosz tényfeltáró csapat nemrégiben kiszivárgott e-mailek alapján közzétette, hogy

Putyin veje állítólag száz dollárért vásárolhatott meg egy csaknem 400 millió dolláros részesedést a vállalatban.

KIRILL KALLINIKOV / SPUTNIK / SPUTNIK / AFP

Más források, például a Voice of America, 380 millió dolláros üzletrészről beszélnek, de az közös, hogy aránytalanul alacsony vételárról szólnak a különböző hírek. Eközben a Szibur igazgatótanácsi elnöke, Dmitrij Konov azt közölte, hogy Samalov részvényvásárlásának feltételei nem különböztek a többi menedzser részvényvásárlási opcióitól, és a vétel tényleges költsége sokkal magasabb volt a cikkekben említett összegnél. A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov is cáfolta, hogy „nászajándékról” lett volna szó.

Kirill Samalov egyébként az esküvő után sem állt le a Szibur-ügyletekkel. A Gazprombanktól vett fel hitelt, és ekkorra már állítólag 17 százalékot szerzett a petrolkémiai vállalatban. Ezzel Oroszország legfiatalabb milliárdosa lett 32 évesen. A bátyja ráadásul ekkor éppen alelnök volt a Gazprombankban.

Ám Kirill csillaga most leáldozóban van: 2018-ban elvált Putyin lányától, ráadásul pár éve az amerikai szankciós listákra is felkerült mint a Putyin családhoz kötődő személy. Azóta Samalov állítólag feladta Szibur-részvényeit, a Spiegel szerint egy Putyinhoz közeli oligarcha 2017-ben vette meg Kirill részedésének nagyobbik részét, így most körülbelül 4 százaléka lehet a Samalov-fiúnak a Sziburban.

A Putyin közeli figurák körül nemrégiben több botrány is kirobbant. Közismert, hogy az állítólagos Putyin-szerető tornásznő, Alina Kabajeva állítólag évi tízmillió dolláros fizetést kapott egy médiacégtől, amely a Kreml-párti propagandát tolta, és amelynek az első számú vezetője lett anélkül, hogy lett volna korábban médiabeli vagy vállalatvezetői tapasztalata. Kabajeva egyébként 2015-ben gyermeket szült, de az apa kiléte nem derült ki az akkori hírekből.

A legújabb botrányok pedig arról szólnak, hogy Putyinnak az egykori házvezetőnőjétől lehet esetleg egy törvénytelen gyermeke (aki ráadásul már 17 éves). Talán ennek az eltitkolása játszott közre abban, hogy az exházvezetőnő vagyona hirtelen százmillió dollárra szökött fel. Az effajta hírekkel – amelyek a Projekt nevű tényfeltáró csoport tevékenysége nyomán láttak napvilágot – persze mindig óvatosan kell bánni, és bár megbízható nyugati források is közölték ezeket a pletykákat, minden kétséget kizáró bizonyíték nincs.

A Novaja Gazeta mindenesetre azt írja, hogy az orosz elit egyre inkább aggódik a belső helyzet miatt, mert az orosz gazdaság stagnálása és a társadalmi egyenlőtlenségek komoly problémát okoznak. Ugyanakkor az elit megpróbálja lefékezni a felfelé irányuló társadalmi mobilitást, vagyis azt, hogy valaki szegény sorból, befolyásos családi háttér nélkül emelkedjen fel a vezető rétegbe.

Ennek kapcsán felidézik a jelenlegi első miniszterelnök-helyettest, Andrej Belouszovot, aki már 2006-ban azt írta egy tanulmányában, hogy egy erősebb középosztály nemzetbiztonsági veszélyt jelentene, mivel az oroszokat nagyobb bérek követelésére ösztönözné, ami meghaladná a gazdaság teljesítőképességét. A jelenlegi helyzet, amelyben a meglévő káderek cserélgetik egymást a kulcspozíciókban, illetve a nepotizmus uralkodott el, az állam működésének hatékonyságát rontja, főleg, hogy a politikai kontroll igen gyenge az országban.

A kontroll hiányát és az elit ellenőrizetlenségét abszurd módon igazolja, hogy Putyin elnök másodunokaöccse, aki az államfőhöz hasonlóan a titkosszolgálatoknál indította a karrierjét, egy korrupció elleni harcot hirdető párt élére állt.

Roman Putyin a Der Standard című osztrák lap szerint 42 évesen vette át egy kispárt irányítását. Célja az, hogy a 2021-es választáson bekerüljön az orosz törvényhozásba, a Dumába. Roman időközben már nem az FSZB-nél, a titkosszolgálatnál dolgozik tisztként, hanem alapított például egy tanácsadócéget, amely az olajszektorban működik, és komoly állami megrendeléseket is kap – ami érdekes, ha belegondolunk, hogy egy korrupcióellenes párt elnökéről van szó.

A 2016-os választásokon el sem induló, eddig inkább „alvópártként” funkcionáló tömörülés része lehet a Kreml azon törekvésének, hogy levezesse a rendszerrel szembeni indulatokat, és kispártokkal zilálja szét a politikai mezőnyt. Ehhez pedig pont kapóra jön a lap szerint, hogy egy korrupcióvadászt Putyinnak hívnak, és mellesleg jobboldali konzervatívnak minősítette magát.

Mindeközben számos pletyka terjed Moszkvában Putyin esetleges közeli visszalépéséről, illetve még bizonytalanabb kombinációk láttak napvilágot valamiféle betegségéről. A Financial Times elemzői ezt valószínűtlennek tartják, és tavaly úgy módosították az orosz alkotmányt, hogy az elnök akár 2036-ig, 84 éves koráig hivatalban maradhasson.

Tény ugyanakkor, hogy Putyin karácsony előtt két nappal írta alá azt a törvényt, amely minden orosz exelnöknek mentelmi jogot, azaz büntetlenséget garantál – élethossziglan –, bármilyen bűncselekmény gyanúja merülne fel ellenük. Ráadásul, ha már a nepotizmusnál tartunk, a jogszabály a hivatalukból távozott elnökök rokonaira is vonatkozik.

The post Putyin emberei már a gyerekeiket ültetik pozícióba first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt