Rabszolga és ura holttestére bukkantak Pompeiiben

A Vezúv 79-es kitörésének újabb két áldozatára bukkantak egy épület mélyén – számol be az IFLScience. A Pompeiitől északnyugatra fekvő villánál 2018-ban azonosítottak már lovakat, most az épület föld alatti folyosórendszerében, az úgynevezett cryptoporticusban találtak újabb maradványokat. A férfiak valószínűleg a járatokban próbáltak menedéket találni, a piroklaszt ár azonban megölte őket, testüket pedig utóbb hamu fedte be.

Fotó: Handout / POMPEI ARCHAEOLOGICAL PARK / AFP

A csontok egy 18-25, illetve egy 30-40 éves férfitól származnak. A fiatalabb áldozat gerincén olyan elváltozásokat mutattak ki, melyek komoly fizikai munkára utalnak, a jelek alapján ráadásul a férfi egyszerű tunikát viselt. A szakértők úgy gondolják, hogy az elhunyt egy rabszolga lehetett.

A másik áldozat sokkal komplexebb, jobb minőségű ruhát hordhatott, lehetséges, hogy ő volt a rabszolga ura.

A holttestek az idők során lebomlottak, a hamuban azonban üreget hagytak hátra. A kutatók ezeket töltötték fel – a módszert már az 1800-as évek második felében is használták. A hasonló öntvényeken sok esetben még az is megfigyelhető, hogy mit éreztek az áldozatok életük utolsó pillanatában.


Source: 24 teszt